Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - EGY EURÓPAI AZ UNIÓ KAPUI ELŐTT - Csaba László: Magyarország az átalakuló posztszocialista világban
Magyarország az átalakuló posztszocialista világban Csaba László E gyre gyakrabban hallható — s nem is mindig ironikus felhanggal — az a megállapítás, amely már-már nosztalgikus hangon emlékszik vissza az egykori bipoláris világ kényelmes áttekinthetőségére. Sőt, egyre-másra hallható némely nyugati elemzőktől az a vélemény is, mely szerint az egykori szovjet birodalom nem pusztán békefenntartó-béketeremtő szerepet játszott, hanem széthulltáva! valóságos hatalmi vákuum jött létre, amit azóta se kíván és tud senki se betölteni.1 Ezzel párhuzamosan és az említett fölfogást kiegészítőén terjedt el a nemzetközi szervezeteknél, de az atlanti térség egészében is a Kína-kultusz.2 Ezek szerint Kína több tekintetben is a közép- és kelet-európai rendszerváltással szembeni jó megoldás példája: 1. Előbb gazdasági növekedésbe fogtak, s csak utána reformáltak. 2. Előbb a gazdaságot tették rendbe, s csak utána láttak a politikához. 3. Mindkét területen elkerülték a kelet-európaiak „hebehurgyaságát". 4. Ráadásul ez a külvilág számára is barátságosabb magatartással társult, ugyanis a tekintélyelvű berendezkedés megőrzésével megtakarították a külvilág számára mindazt a zűrzavart, amit a szovjet birodalom és a délszláv államszövetség egyidejű felbomlása jelentett és jelent a mai napig is. Miközben szembeötlő, hogy Európa keleti és középső részében a kínait idéző „átfogó" megoldások lehetősége hosszabb távra is kizárható, az Európai Unió jól láthatóan öt évvel a rendszerváltás után sem alakított még ki átfogó keleti stratégiát. A keleti politika túlnyomórészt az esetleges keleti irányú bővülés anyagi terheinek — többnyire eltúlzott — taglalására szorítkozik, s ez is főleg tudományos jellegű közleményekben jelenik meg. Ezzel szemben a kit, hogyan, mikor és milyen föltételekkel vegyenek föl az Európai Unióba kérdésre hivatalosan nem fogalmazódott meg válasz. Az Egyesült Államokban — különösen a republikánus többségű törvényhozás mellett — nem alakult ki külpolitikai stratégiának nevezhető vonalvezetés, ami a napi ügyintézésen és a felelősségelhárításon túlmutatna. Japán pedig érdektelenségét nyilvánította még az orosz ügyekben is — a Kurilli-szigetek ügyét természetesen nem számítva. Ezért túlzás nélkül állítható, hogy — a történelemben nem túl gyakori módon — megnőtt a magyar külpolitika szuverén kialakíthatóságának az esélye, de a kényszere is. 1995. nyár 29
