Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - EGY EURÓPAI AZ UNIÓ KAPUI ELŐTT - Kádár Béla: Az Európai Unió kibővülésének kérdőjelei és feltételei
Az Európai Unió keleti kibővülésének kérdőjelei és feltételei tentő hatásúak azok a becslések és nyilatkozatok, amelyek a CEFTA-országok integrálásának költségeit irreális nagyságrendekben jelölik meg. H. J. Nötzold még realistán mutatott rá arra,4 hogy a Strukturális Alap kritériuma szerint a visegrádi országok 1993 és 1999 között 80 milliárd dollár összegű pénzügyi transzferben részesülhetnének, ennek megfelelően Magyarország évente 1,3—2 milliárd dolllárhoz juthatna. 1993-ban egy német kutatói becslés évi 10 milliárd dollárban, egy angol számítás 15 milliárd dollárban, az Európai Parlament alelnöke viszont 1994- ben 40, a francia Európa-miniszter pedig egyenesen 75 milliárd dollárban, azaz eleve kilátástalan nagyságrendben jelöli meg a kibővülés, illetve gazdasági integrálódás költségeit. A Financial Times 1994. április 15-ei számában a visegrádi országok felvételi költségét évi 80 milliárd dollárra tette. A legújabb vélekedések szerint5 a visegrádi országok felvételének évi költségét 35 milliárd, a balkáni és balti államok belépését további 20 milliárd dollár többletköltségben jelölték meg. E költségek szükségessé tennék, hogy az Unió költségvetési bevételeinek GDP-hez viszonyított arányát a jelenlegi 1,27 százalékról 2,17 százalékra növeljék. Nyilvánvaló, hogy ilyen ráfordítások mellett belátható időn belül fel sem merülhetne a kibővülés kérdése. E helyzeten nem változtat az az értelmezés sem, hogy a kibővülés költségeinek felnagyítása segíthetné elő az agrárpiaci rendtartás reformjait. Aligha vitatható, hogy a nyugat-európai agrárérdekek rovására végbemenő kibővülés, illetve a rendtartási reform versus keleti kibővülés alternatíva semmi sikeresélyt nem kinál a kibővülés számára. Az európai nagystratégia kialakításához szükséges helyzetmegítélés megköveteli a kibővülési költségek és hozamok eddiginél jóval megalapozottabb felmérését. Az el- rettentési stratégia számainak értékelésénél figyelembe veendő kiindulópontként kínálkozik a kevésbé fejlett európai tagországok és a kelet-közép-európai országok általános fejlettségi színvonalából fakadó felzárkóztatási költségek felmérése. Helytelen volna figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarország és Csehország általános fejlettségi színvonala, 1 főre jutó GDP-je a második világháború előtt, de még a rendszerváltás előtti évtizedben is meghaladta a kevésbé fejlett tagországokét, s a fejlettségi előnyök elsősorban az emberi erőforrások színvonalában domborodtak ki. A felzárkóztatás költségei tehát nem alapvető történelmi elmaradottságból, hanem elősorban az évszázad fejlődési torzulásaiból, az elszigeteltségből, a rendszerváltás elkerülhetetlen s más stratégiával elkerülhető veszteségeiből adódnak. A felzárkózás költségei így mind a csatlakozás előtti, mind a csatlakozást követő szakaszban jóval kisebbek, mint a déleurópai országok esetében. Megtévesztőek a mai, az egy főre jutó GDP alapján végzett fejlettségi szintmérések, hiszen a hivatalos statisztikai adatok csupán a látható gazdaságot ölelik fel. Magyar- ország esetében az ún. árnyékgazdaság nagysága a legutolsó becslések szerint a GDP 30 százalékára rúg. Ugyanakkor a fejlettségi szintek összehasonlításánál az emberi 1995. nyár 19
