Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - Kollár Nóra: Szociáldemokrácia: demokratikus szocializmus (Alkalmazás - modernizáció - tapasztalatok)
mokban 6, Japánban pedig 3 százalék körüli. Megdőlt az a tétel, hogy az állam képes gondoskodni a gazdaság átfogó megújításáról. A szociáldemokráciára az etatizmus mindig is jellemző volt. Az állami eszköztár fel- használásáról a jövőben sem kíván lemondani, viszonyát azonban az államhoz (állami gazdaságirányítás, szociálpolitika stb.) meg akarja változtatni. Ez is egy baloldali modernizálási modell irányába hat. Mint említettük, a 80-as években a válság és a korszerűsítés összefonódik, ami kíséri és alá is támasztja az újkonzervatívok térhódítását. A konzervatív előretörés azokra a politikai rendszerekre gyakorolt negatív hatást, amelyekben a baloldal — főként a szociáldemokraták és szocialisták — kormányképes erőnek ismertették el magukat. A modernizálás — megújulás terén nem jött létre baloldali konszenzus, kérdéses tehát, vajon a baloldal képes-e megérteni a modernizálást és irányítani kibontakozását. Ügy tűnik, hogy az SPÖ és a PSOE megértette ezt, realizálása azonban már nehezebb, különösen olyan helyzetben, amikor a koalíciós lehetőségek csökkentek, a parlamenti váltógazdaság rendszerének kilátásai pedig meggyengültek. Nyilvánvaló, hogy a baloldal „politikai hazája” továbbra is a munka világa és a gyengék védelme, de ez az egyre bonyolultabbá váló társadalmi viszonyoknak csak egy szelete, s nem elég ahhoz, hogy a fenti pártok jelentős társadalmi-politikai erőként jelenjenek meg. Ügy tűnik, hogy a baloldalon még nincsenek megfelelően cselekvő politikai hordozói a tudományos, a technológiai és a társadalmi változásoknak, akik ezeket irányítani tudnák. A 70-es évek legitimációs hulláma szentesítette a baloldali pártok részvételét a kormányzásban, a 80-as évek innovációs hulláma a stagnálás állapotába vetette őket vissza. Egyre nehezebben igazodtak el a társadalmi konfliktusok mind bonyolultabbá vá ló szerkezetében. A 80-as évek átalakuló társadalmai — ez a folyamat a 90-es években várhatóan felgyorsul — azt igénylik, hogy a baloldali pártok figyelme az egész társadalomra kiterjedjen. A 80-as években az anyagi források újraelosztása lényegében konzervatív alapokon ment végbe. Ennek következtében mind kiterjedtebb társadalmi rétegek áramlottak a centrum felé. A „középosztályosodási” trendre a baloldali pártok úgy reagáltak, hogy nyitottak a középrétegek felé. Az is világossá vált, hogy Nyugat-Európa összetett társadalmaiban a centrum révén növekszik az összetartó erő. Az alkalmazkodási stratégia értelmében a jelentős baloldali pártok többsége közép felé rendeződött át, tehát ha bizonyos késéssel is, de többnyire helyesen reagált a társadalmi szerkezet változásaira. A szociális kérdések és a demokrácia iránti fokozott érzékenységük és a változásokhoz való alkalmazkodási képességük össztársadalmi szinten többé-kevésbé ellensúlyozta a konzervatívok számos olyan törekvését, 65
