Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - Deák Péter: Jalta után? (A katonai tömbök válsága)
együttműködésben már több a politikai elem, a katonai együttműködés általános forgatókönyvek politikai jóváhagyásával történik. A „katonapolitikai arculat” nagyobb realitást ad az egyes tagországok konkrét helyzetének értékeléséhez. A tömbök felszámolása idején, folyamatában nem lehetetlen, hogy a sajátos geostratégiai helyzetben levő országok katonai szempontból egy quazi semlegesség pozíciójába kerülnek, olyan státuszuk kialakítása és fenntartása válik óhaj tóttá, amely éppen a válság-eszkaláció megakadályozásához szükséges konszolidációt biztosítja. Az ilyen, jogilag nem megfogalmazott quazi semlegességhez vezető egyik út kétségtelenül az idegen csapatok (akár kölcsönös, akár nem) kivonása révén valósulhat meg. Miután ez a státusz ma realitás, Románia szempontjából bekövetkezett, Spanyolországból mostanában távoznak az amerikai F-16-os vadászbombázók, hazánkban a szovjet kontingens jelenlétét szinte semmi nem indokolja — mindezt tehát nemcsupán mint nemzeti célt, hanem, mint a tömbök feloszlatásához vezető folyamat fontos lépését kell értékelnünk. A szövetség katonapolitikai jellegéből adódó reális lehetőség egyes országok csapatainak a katonai integrációból való kivonása. Ez nem érinti az egységes légvédelmi rendszert. Az egyesített fegyveres erők kötelékéből történő kikerülés először békében valósul meg, majd megfogalmazódik abban, hogy az automatikus alárendelődéseket politikai döntés szabályozza. Nem a szavakkal való játék, de a quazi semlegességet a valóságban, egy válságperiódusban de facto semlegesség válthatja fel. Ez az automatizmusok felszámolásának egyértelmű következménye. lehetetlen és ka- tonapolitikailag ritkán indokolható, hogy egyes tagországokat ért sérelem, konfliktus, vagy akár agresszió egy másik tagország részéről okvetlenül katonai lépéseket váltson ki. Sőt, kifejezetten ajánlatos ennek elkerülése és a katonai együttműködés és segítség más formáinak bevezetése. Ehhez olyan katonapolitikai grémium kell, amely abból a szempontból elemzi a kialakult helyzetet, hogy: kit fenyeget az esetleges agresszió? — senkit (politikailag lokalizálható); — az adott, megtámadott országot; — több országot; — a szövetség csaknem egészét; vagy — globális fenyegetést jelentve, az egész európai stabilitást —, vagy netán az agresszor éppen a szövetség tagja. Ez a szervezet, tanács, konzultatív grémium a megítélés alapján tehet katonapolitikai javaslatot az egyes tagországok illetékes hatalmi testületéinél egyedi döntésre. Természetesen mindez nem zárja ki katonapolitikai forgatókönyvek meglétét, előkészítését, használatát, alkalmazását és a konkrét helyzetnek megfelelő helyesbítését. 38
