Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - Deák Péter: Jalta után? (A katonai tömbök válsága)
A katonai integráció leépítésének egy későbbi állomása lehet az Egyesített Fegyveres Erők Főparancsnokságának átalakítása szövetségi információs központtá, amelyben inkább érvényesülnek a döntéselőkészítés, mint a döntés elemei. Ettől függetlenül a továbbiakban célszerű, ha fennmaradnak a hadszíntér parancsnokságok és ezek funkciója háború esetére vonatkozik. Ennek vezetésében többnemzetiségű rotációt kell biztosítani a célszerűségek figyelembevételével. Esetleg e középszintű parancsnokságok száma gyarapodhat, hogy hatékonyan érvényesíthető legyen a koalíciós vezetés, főleg koordinatív jelleggel. Természetes, hogy ezeknek a parancsnokságoknak az illetékesség nélküli magvát már békében létre kell hozni, információtároló és előkészítő feladatokkal, továbbá hadgyakorlatokon történő szerepeltetéssel. A NATO-nak természetesen nem adhatunk tanácsokat. A folyamat iránya azonban ott is hasonló, a lépések tartalmában is mutatkozhatnak azonosságok, esetenként szerződéses, vagy anélküli kölcsönösségek. Mindehhez azonban doktrinális változások is szükségesek. A szövetségek átalakítása megreformált szövetségi doktrínákat igényel. A VSZ-ben ennek határozott alapelgondolásai kezdenek körvonalazódni és nyilván jelentősebb lesz az előrelépés a bécsi tárgyalások eredményei után. A NATO azonban egyelőre mozdulatlan. Ennek egyik oka kétségtelenül az, hogy közvetlenül kevesebb az erodáló tényező, de miután egy katonai szövetség alapvetően külső, szembenálló erőkre reagál, a kelet-európai változások, a VSZ új biztonságpolitikai háttere, a doktrinális változás, az agresszív szándék nyilvánvaló hiánya a NATO-n belüli elmozdulást is előbb-utóbb indukálja. Nem véletlen, hogy unilaterális, főleg amerikai és NSZK-beli egyoldalú felfogások hallhatók, de a rugalmas reagálással egybekötött „first use” elve, a FÓFA erőltetése és a modernizációs vita marad, illetve tovább folyik. Az ilyen történeti folyamatban, a politikai változások lehetséges sokszínűsége közepette olyan helyzet is kialakulhat, hogy egyes tagországok de jure semlegessége megelőzi a tömbök teljes feloszlatását. Mind a tömbön kívülre kerüléshez, mind a garantált semleges státuszhoz az vezethet el, ha kialakulnak olyan kölcsönös, sőt konszenzuson alapuló .érdekek, amelyek a nagyhatalmak, a szövetségek, a szomszédok szempontjából egyaránt kedvezőbbek, mint egy — a belső feltételekkel is rendelkező — ország katonai tömbben való visszatartása. Ez is lehet kölcsönös, vagy egyoldalú. Ez Keleten elképzelhető az úgynevezett finnesítés útján, míg Nyugaton inkább indiferens katonai-stratégiai helyzetben levő ország tömbön kívüli státusza formájában. Természetesen a német—német közeledés, amint arra már utaltunk, eredményezhet egy olyan német semlegességi státuszt, amelyben a két tömb, sőt az európai országok 39
