Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mezei Géza: Szocializmus egy fél országban
megújulásáról, az alapvető reformok szükségességéről. Lengyelországgal és Magyarországgal ellentétben, ahol Sztálin bírálata hamarosan minden társadalmi réteget megmozgatott, az NDK-ban ez a bírálat szinte elszigetelt jelenség maradt. Csak az értelmiség, s közülük is a fiatal párttagok voltak azok, akik hozzákezdtek új szocializmus-koncepciók kidolgozásához. A reform-eufórikus pártértelmiség legradikálisabb képviselője, Wolfgang Harich programja legfőbb céljaként a pártvezetés hatalmi monopóliumának megtörését jelölte meg, a régi pártstruktúra helyett egy új demokratikus szocialista párt létrehozását. Reformprogramja nem volt eléggé átgondolt, s ráadásul meglehetősen ügyetlenül fogott megvalósításához. Harich nyilvános vitára törekedett, Puskin szovjet nagykövetet, sőt magát Walter Ulbrichtot is próbálta elképzelésének megnyerni. Ulbricht 1956 november elején fogadta őt, sőt tudományos konferenciát is indítványozott a „Harich-tézisekről” — három héttel később viszont letartóztatták Harichot és legközelebbi barátait. 1957. március 9-én W. Ha- richot, M. Hertwiget és B. Steinberget „konspirativ államellenes csoport szervezéséért” tíz évi fegyházra ítélték. 1957 júliusában pedig W. Janka, H. Zöger, G. Just és R. Wolf kapott súlyos börtönbüntetést a Harich-cso- port tevékenységének támogatásáért.33 A Harich-per az értelmiségi „olvadás” végét is jelezte, megkezdődött az „elmaradott ideológiai nézetek elleni küzdelem” és 1957 őszétől a „re- vizionizmus” elleni kampány. F. Behrens, a Statisztikai Hivatal igazgatója, aki többször síkraszállt a jugoszláv önigazgatási modell előnyei mellett, s a mindenható állam eszméjét nem szocialistának, hanem „porosznak” tekintette, szigorú bírálatban részesült, majd elveszítette hivatalát. A gazdaságban a piaci elemek és az állami irányítás kombinációját támogatta G. Kohlmey közgazdász, az Akadémia tagja, akinek ezért 1957-ben távoznia kellett onnan. A „filozófiai revizionizmus” legprominensebb képviselője, Ernst Bloch, a „Prinzip-Hoffnung” szerzője, aki Heidegger és Jaspers mellett a kortárs német filozófia legjelentősebb alakjának számított, a párt sokasodó támadásai következtében feladni kényszerült katedráját a lipcsei egyetemen: kikiáltották az „ifjúság félrevezetőjének”, így 1961-ben az NSZK-ba települt. Az értelmiséggel szembeni szigorúbb politikával párhuzamosan Ulbricht a pártvezetésen belül is megkezdte a politikai irányvonalát megkérdőjelező erők felszámolását. Az egy ideig a német Gomuikának tekintett Schirdewan, a KB személyzeti ügyekért felelős titkára mellett Wollweber állambiztonsági miniszter, Ziller, a KB gazdasági titkára, és Selbmann miniszterelnökhelyettes szállt síkra a „szocialista megújulás” és a gazdaságpolitika reformja mellett, de 1958 februárjában mindenki számára világossá vált, hogy Walter Ulbricht ismét biztosan őrzi hatalmi 132
