Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Mezei Géza: Szocializmus egy fél országban
ges Ellenőrző Tanácsot — ezzel a legfőbb német hatalmi szerv cselekvés- képtelenné vált.10 A júliusi nyugati valutareform után pedig „annak megakadályozása céljából, hogy hatalmas mennyiségű értéktelen pénztömegek jussanak a szovjet övezetbe”,11 a szovjet katonai közigazgatás elrendelte Berlin nyugati szektorainak blokádját. Nem tudni, a szovjet vezetés valóban azt remélte-e, hogy ily módon megszerezheti az ellenőrzést az egész város felett. Bizonyos viszont, hogy a Lucius Clay tábornok által kezdeményezett — és sikeresnek bizonyult — légihíddal éppoly kevésbé számolt, mint a blokád érzelmi és politikai hatásával. Megszilárdult a szovjet politikáról formált negatív kép és olyan jenyegetettségi trauma keletkezett, amely megteremtette az (egyébként szintén hiányzó) legitimitást a nyugati külön-állam létrehozásához. Bár a NSZEP nem vett részt a Tájékoztató Iroda alapító ülésén (1947. szeptember), de az ott született határozatok ugyanúgy nem maradtak hatástalanok a szovjet övezet fejlődésére, mint az 1948-as szovjet—jugoszláv szakadás. 1948 júliusában párthatározat született a párt „megtisztítására az ellenséges és elfajult elemektől”, s nem sokkal ezután jelent meg Anton Ackermann önkritikája a „szocializmushoz vezető egyetlen lehetséges útról”. A szerző arra a világos következtetésre jutott, hogy (az általa másfél évvel korábban megfogalmazott) sajátos német út elmélete „feltétlenül hamisnak és veszedelmesnek bizonyult”.12 A pártvezetés 1948 szeptemberében határozta el a Központi Ellenőrző Bizottság létrehozását, amely H. Matern vezetésével a párton belüli ellenzék semlegesítésének hatékony eszközévé vált. Az egységpárt első konferenciáján (1949. január 25—28.) a „demokratikus centralizmust” a párt szervezeti felépítésének alapelvévé nyilvánították, a sztálini SZK (b) P vezető szerepének hitvallása minden párttag számára kötelező érvényű lett. Meghirdették a „szociáldemokratizmus” elleni általános harcot: a különböző „ügynökök” letartóztatása a félelem légkörét alakította ki a párton belül, több korábbi szociáldemokrata vezető, köztük Gniffke és Thape, nyugatra menekült. Minden előkészület megtörtént tehát a NSZEP hatalomátvételére a Szovjetunió modellnek tekintő, német részállamban. Talán ezért is érezte úgy Walter Ulbricht 1949 áprilisában, hogy „elérkezett a sikerek ideje. A NSZEP egy éve kezdődött újtípusú párttá fejlődése képessé teszi a pártot arra, hogy a gazdaság, az államfejlődés és a kulturális élet minden területén új, konstruktív eszméket valósítson meg.”13 A NSZEP vezetés 1949 júliusában a párt legfőbb kötelességeként jelölte meg „a demokratikus Németország nemzeti frontjának megteremtését az amerikai imperializmus elnyomásával szemben”. Célul tűzték ki továbbá „a német nép csatlakozását az antiimperialista táborhoz”, amelynek ve125
