Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Póti László: A "szocializmus egy országban" koncepciójától a "sok ország lesz a Szovjetunióból" valósága felé-Szovjetunió (1953-1989)
vei megteremtődött a kommunista párt hatalmi monopóliuma elleni legerőteljesebb kihívás. A felemás választási rendszer következtében (a társadalmi szervezetek közvetlenül delegálhattak a törvényhozásba képviselőket, az SZKP például 100-at, azaz az egy szavazó egy szavazat elve jelentős csorbát szenvedett) egyelőre még csak kisebbségként, de megalakult a parlamenti ellenzék, területközi csoport névvel. A Jelcin és az azóta elhunyt Szaharov nevével fémjelzett csoport kis híján elérte, hogy a kongresszus 1989 decemberi második ülésszakán napirendre tűzzék az alkotmánynak a kommunista párt vezető szerepét kimondó 6. cikkelye törlésének vitáját. Ez volt az a pont, amikor a Szovjetunió-szakértők úgy gondolták, hogy a vezetés reformelképzelései elérték a lehetséges legvégső határokat, amelyeken már képtelenek túllépni. Ügy vélték, hogy — az 1989 végén bekövetkezett kelet-európai változásoktól eltérően — a reform gorbacsovi centrumának szellemi univerzumába a rendszerváltás egyszerűen nem fér bele. Az a rendszerváltás, amely diagnózisában zsákutcának és történelmileg eleve elhibázottnak minősíti az eddigi rendszert, amely a gazdaságban a valódi piaci viszonyokat akarja megteremteni a magántulajdon szerves és egyenlő bevonásával, és amely a modern demokrácia elengedhetetlen feltételének, alappilérének tartja a többpártrendszeren nyugvó politikai pluralizmust. E rendszerváltás szovjet elutasításának két fő oka volt kimutatható. Az egyik az, hogy ellentétben a kelet-európai országok alapélményével, a „szovjet modell” számukra nem kívülről rájuk kényszerített rendszer, hanem saját termékük. Másodszor, míg ez a rendszerváltás Kelet-Európábán általában nemzetállamok keretein belül zajlik, addig a Szovjetunió esetében automatikusan a dezinteg- iálódás kérdését veti fel, s ennek legsúlyosabb következményeként a nagyhatalmi státusz elveszítését, de legalábbis érzékeny visszaszorulását. Az SZKP 1990 február elején tartott KB-ülése azonban rácáfolt ezekre az értékelésekre. A vezetés tanulási folyamata az ülés határozatai szerint elérte és átlépte azt az érzékeny határt, mely a „létező szocializmuson belüli modellváltás és a rendszerváltás” között húzódik. A többpártrendszer elméleti elfogadása és távlati bevezetésének lehetősége — bár messze van a rendszerváltás kiérlelt koncepciójától, s még messzebb annak megvalósításától — ledöntötte a kérdések kérdésének, a hatalom monopolisztikus gyakorlásának évtizedes dogmáját és űj dinamikáját adhat a peresztrojkának. Igaz, ettől fogva a gorbacsovi politika már nem igazán peresztrojka, hanem valami új meghatározást igénylő jelenség, mert minden specifikuma ellenére ez nem más, mint a rendszer és a birodalom lebontásának kezdete. 32
