Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 2. szám - Nagy Miklós - Póti László: Demokrácia és reform Európa keleti felében
niusi válság megoldására emlékezve — elrettentéssel kísérletezett, eredménytelenül. A lengyel válság politikai úton történő feloldása alapján 1956. október végéig politikai eszközökkel próbálkoztak. A külső — kínai, román, csehszlovák, albán, bolgár, stb. — és belső (Molotov—Kaganovics) nyomásra csak október utolsó napjaiban határozták el a katonai intervenciót, amelyet közvetlenül megelőzött az a híres, október 30-i szovjet kormánynyilatkozat, amelyben a Szovjetunió Kelet-Európa-politikáját új alapokra helyezték, és a csapataik visszavonását is kilátásba helyezték. Hruscsov és Malenkov a második, november 4-i katonai fellépés előtti politikáját elfogadtatta a többi kommunista párttal, Ti tóval és Kardeljjel pedig Brioni szigetén megegyezésre jutott. Nagy Imrének és csoportjának tragikus végzetét a szovjet—román— —jugoszláv—magyar együttműködéssel végrehajtott elrablásuk, a nemzetim kommunista mozgalom belső vitái, Magyarországon a régi rendet restaurálni szándékozó erők teljesítették be.5 A magyar nemzeti katasztrófa lehetetlenné tette a Szovjetunióban és Kelet-Európábán a sztálini rendszer valódi természetével való szembeszállást. Jugoszlávia hamarosan — „revizionizmusa” miatt — újra a kiközösítés sorsára jutott, a közép- és délkelet-európai országokban a reformgondolatok ellehetetlenültek, a magyarországi megtorlás a régió szintjén is évekig éreztette hatásait. A nemzetközi kommunista mozgalomban 1958—1963 között Kína a jugoszlávellenes kirohanásokkal valójában Hruscsovot támadta, míg az SZKP Enver Hodzsa albán kommunista ortodoxiájának bírálatával áttételesen Mao Ce-tung sztálini vonalat követő politikáját marasztalta el. Míg 1953—1956 között a magyar és a lengyel út vált el a régi vonaltól, addig 1958 és 1964 között a sztálini örökségtől újra elszakadni akaró hruscsovi vezetéssel került szembe előbb Albánia (1961), majd Kína (1963) és Románia (1964). A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa 1961. októberben felújította Sztálin nyílt bírálatát. A kádári „konszolidáció" a Csehszlovákiában a hatvanas évek elején megindult „késői olvadás” ebbe a vonalba illeszkedett, noha Lengyelországban éppen ekkor alakult ki Gomulka diktatúrája, Berlinben pedig 1961. augusztus 13-ától választotta el egymástól a fal Keletet és Nyugatot. N. Sz. Hruscsov bukását 1964 októberében mégsem a kelet-európai történések, a kubai rakétaválság, a németországi politika, a nemzetközi kommunista mozgalom nagy szakadása idézte elő, hanem egy jól megszervezett puccs. N. Sz. Hruscsov utolsó „elsőtitkári éveiben a Sztálint követő átmeneti időszakban megkísérelte a szovjet rendszer megújítását, ennek kereteit azonban nem tudta meghaladni. Az SZKP szervezetében végrehajtott 9
