Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)

1990 / 2. szám - Nagy Miklós - Póti László: Demokrácia és reform Európa keleti felében

változásai, antisztálinista politikája, a hadsereg egy részének leszerelése, az apparátus megkerülésének kísérlete, áremelési próbálkozásai hozzájárultak ahhoz, hogy a hatvanas évek közepére az egyik legnépszerűtlenebb szovjet vezetővé vált. A szovjet vezetők „megelégelték nagyratörő kampányait, hajmeresztő ötleteit, túlzott ígéreteit, önkényes módszereit, szétzüllesztő átszervezéseit”. Hibái részben múltjával és a tapasztalatok hiányával magyarázhatók. „Az 1930-as évek elejének drámai eseményei során Kaganovics vezetésével járta ki politikai iskoláit. Súlyos problémákat örökölt, s a megoldást egy más korszak elavult módszereivel próbálta megtalálni. Segített a szükségletek felismerésében, sőt a változások irányának kialakításában is, gyakran ejtett szót az ipar és a mezőgazdaság önigazgatásáról, gazdasági kritériumokról, ésszerű beruházási politikáról. Ügy tűnik, a szovjet vezetésen belül mindenki másnál jobban megértette, hogy a párt és az állam bürokratikus apparátusa eltorzítja a politikát és megbéníthatja az óhajtott kezdeményezéseket. Végül azonban ő is csak a hagyományos módszerekkel rendelkezett.”6

A Brezsnyev-korszak: politikai mozdulatlanság' és reformellenesség (1964—1982)

Hruscsov bukásával a sztálini örökségről, vagyis a szovjet rendszer természetéről folytatott vita a Szovjetunióban lezárult. L. I. Brezsnyev és főideológusa, M. Szuszlov elítélte Hruscsov szubjektivizmusát és voluntariz- musát, de utána egyszerűen nem beszéltek róla; a hetvenes évek elején pedig lényegében rehabilitálták Sztálin hadvezéri szerepét. Az 1964 októbere és 1968 augusztusa közötti időszakban a kelet-európai régióban még nem volt egyértelmű, hogy a gazdasági — esetleg politikai — reform ideológiai „biztonsági” korlátokba ütközik-e, sőt a Gheorghiu-Dejt felváltó N. Ceausescu külpolitikáját az „egység helyreállítása” a „közelítés szellemében eltűrték. A szovjet vezetés a magyar gazdasági mechanizmus reformvitáival, és a csehszlovákiai politikai nyitás kezdeteivel egyidőben maga is a gazdaságirányítás „tökéletesítéssel” kísérletezett. A Koszigin miniszterelnök nevével fémjelzett 1965-ös próbálkozás azonban igen hamar kifulladt.

Az 1968-as csehszlovákiai politikai válság és „megoldási” módja csaknem két évtizedre meghatározta a térség politikai mozgásának fő irányát. 1968. január 5-én Novotnyitól a CSKP vezetését A. Dubcek vette át. Az „.emberarcú szocializmus” ígérete a párton belül indította el az erjedést. A szovjet, az NDK-beli és a lengyel vezetés egyre növekvő bizalmatlansággal szemlélte a „prágai tavasz” eseményeit. 1968 márciusára, a Var10