Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1990 (17. évfolyam)
1990 / 1. szám - JOG ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kardos Gábor: Puha egyezmények a nemzetközi kapcsolatokban
A puha megállapodások kötésének közvetlen oka a megegyezés hiánya a jogi kötelező erő tekintetében. R. R. Baxter írja: „A jogásznak mint a társadalom mérnökének, mindig képesnek kell lennie arra, hogy előállítsa azt a gépezetet, amely segítséget nyújt az államok közötti viták megoldásához. Készen kell állnia a jog finom hangolására, arra, hogy a felek érdekeinek megfelelően kihasználja ezeknek a normáknak a képességét az alkalmazkodásra. Az egyik módszer, ahogy ez elvégezhető, az annak a határtalan változatosságnak a megértése, ahogyan a normák a megegyezések eltérő intenzitását tükrözhetik.”12 A nem kötelező megállapodások esetében az államok közötti egyetértés nem terjed ki a közös jogalkotásra. Ahhoz, hogy az államok őket jogilag kötelező egyezményt hozzanak létre, szükség van az erre irányuló szándékukra. Ha ez a szándék hiányzik, a megállapodás nem vált ki joghatást, nem lehet ilyen igénye. A „szándék” fogalmával kapcsolatban is felvethető az, amit Valki László az államok jogalkotói „akaratával” kapcsolatban bírál, hogy ti. pszichológiai kategória, ezért a használata az emberi társadalom legösz- szetettebb intézményével, az állammal kapcsolatban téves következtetésekre vezethet. Szerinte valójában egy társadalmi-jogi fikcióról van szó.13 (Kérdés persze, hogy az állam fogalma több-e, mint társadalmi-jogi fikció?) A szándékot, illetve annak hiányát is nyilvánvalóan ilyen fikciónak tekinthetjük. A szándék egy másik pszichológiai kategóriával, a kötelező erő tudatával társul: a létrehozás szakaszában munkáló jogalkotásra irányuló szándékot a végrehajtás periódusában felváltja a jogi kötelező erő tudata. Persze, egy államnak tudata is csak jelképesen lehet. A jogalkotásra irányuló szándék mellett a kötelező erő tudata is hiányzik a nem jogi jellegű megállapodások esetén. Ha egy állam egy nem kötelező egyezménynek tökéletesen megfelelő magatartást tanúsít — azaz úgy viselkedik, ahogyan egy nemzetközi szerződés esetében kell —, attól még a kettő közötti különbség nem mosódik el. Igaza van Michael Boethe-nak, aki úgy fogalmaz, hogy a különbség az önmagára és a másik államra tételezett elvárás szintjében van.14 A megállapodás kisebb intenzitása, tehát az a tény, hogy az egyetértés a jogalkotásra már nem terjed ki, számos okra vezethető vissza: Ezek a következők: 1. Ha a politikai döntéshozók úgy látják, hogy egy megállapodást nem tudnak megfelelően teljesíteni, akkor az állam tartózkodni fog attól, hogy jogi kötelezettségeket vállaljon. Ekkor merül fel az igény annak tudatosítására, hogy „a legjobb a jó elrontója”15, és a megállapodáshoz nem feltétlenül van szükség jogi formára. 2. A kötelező erőtől való tartózkodás másik oka lehet a kétely az 137
