Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Lipcsey Ildikó: A román nemeztiségi politika négy évtizede
Az SZKP XX. kongresszusának és az 1956-os magyarországi eseményeknek a hatása 1955 tavasza és 1958 júliusa között a bel- és a külpolitikai helyzetet is a bizonytalanság és a feszítés-lazítás taktikájának alkalmazása jellemezte. Meglepetést keltett a román pártvezetés reagálása az SZKP XX. kongresszusára. 1956 márciusi beszámolójában Gheorghiu-Dej elismerte: a személyi kultusz Romániában is éreztette hatását, de a Luca-Georgescu- Pauker frakció félreállításával szerinte az meg is szűnt. Hibásnak nevezte azt a tételt, amely „az osztályharc mesterséges fokozására ösztönzött“, de szerinte azért is az említettek voltak a felelősek. Hangoztatta, hogy egyes állambiztonsági szervek megsértették a törvényességet, de ahhoz neki semmi köze nem volt. Az RMP főtitkára ugyanakkor visszautasította Alexandru Jár írónak az írószövetség párttaggyűlésén mondott bírálatát, miszerint sorozatosan megsértették a pártdemokráciát, és hogy az állami és a pártvezetés ténykedését az önkényeskedés jellemezte és az írók rendőri zaklatásoknak voltak kitéve. A hangadókat Jarral együtt fegyelmivel, kizárással és írói szilenciummal sújtották. Teljesen a román párt sem zárkózhatott el a szomszédos országokban végbemenő folyamatoktól. Javultak a Magyarország és Románia közötti cserekapcsolatok is: írók, újságírók, egyéb delegációk váltották egymást. Úgy tűnt, Románia felhagy korábbi, Magyarországgal szembeni bizalmatlanságával és liberálisan kezdi kezelni a magyar nemzetiségnek a kulturális igényekkel, iskolái fejlődésével kapcsolatos igényeit is. Tudományos konferenciák, alkotócserék, Hunyadi János emlékülés Romániában és Magyarországon, közös bizottság Petőfi Sándor sírjának felkutatására - ilyen és ehhez hasonló hírekkel szinte minden nap találkoztunk a korabeli sajtóban. A romániai magyarságról szóló információk pedig valósággal özönlöttek. Egymás után szervezték újra a múzeumokat, könyvtárakat: Székelykeresztúron, Nagyszalontán, Segesvárott, Szatmáron. Jó ütemben folytak Bukarestben a Petőfi Ház restaurációs munkálatai. Újjászületett a kolozsvári Irodalmi Kör, rehabilitálták a pártból 1952-ben kizárt Gaál Gábort, a Korunk volt főszerkesztőjét, Illyés Gyula, Tamási Áron régen nem látott vendég volt Erdélyben. A párt vezetői ismét hangsúlyozták: a poitika sarkalatos kérdése az anyanyelvi oktatás biztosítása. Rendelet mondotta ki, hogy a „nemzeti kisebbségek“ iskoláiba - a két világháború közötti fogalom, a „nemzetiségi“ helyére, amely 1952-től jelent meg újból - csak akkor iktatják be a román nyelv tanulását, ha anyanyelvükön már jól írnak és olvasnak a gyerekek. Többen nehezményezték, hogy Illyés Gyula, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán kikerült a tananyagokból, hogy a középiskolások és egyetemi hallgatók nem ismerik Erdély történetét. Akkor írni lehetett arról is, hogy szükség van új magyar irodalmi és történelmi tankönyvekre, éspedig nem a román tankönyvek tükörfordítására. 1956 október-novemberében a romániai sajtóban kommentár nélküli 56
