Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Varga Csaba: Magyarország Európában vagy Magyarországon Európa?
Ha addig eljutunk, hogy új világpolitikai dimenzió létezik, s ezen belül új európai helyzet, akkor a robbanásszerű változások nélkül is kimondhatjuk, hogy gyökeresen más kelet-európai esély jön létre. Innen nézve a kérdés a következő: van-e új magyar helyzet? A válasz egyértelmű: mindenféle falak ledőlnek. Magyarország viszonylag jó tempóban eléri, hogy a pártállam lebomlik, az MSZMP hatalmi-uralmi szerepe szét- foszlik, a kormány a parlament felügyelete alá kerül, az egypártrendszert felváltja a többpártrendszer. Az új alkotmány alapján kimondható, hogy a diktatúrából (helyesebben: liberális diktatúrából) kiléptünk, s talán elérjük a demokráciát (helyesen fogalmazva: nemcsak a liberális demokráciát). A sztálinizmus ácsolta népköztársaságból az ellenzéki politikai erők kiverekedte köztársaság lesz, amely másfélszázados hihetetlen vergődése, vereségsorozata, kitörési vállalkozásainak kudarca után talán nem léggömb, nem álom, nem délibáb, nem értelmiségi utópia, nem látszatreform, nem rövid távú győzelem. A nagy lendületben azonban torpanjunk meg egy kicsit. Minden nemzetnek, minden korszaknak vannak alapfeltételei. Például a népesség állapota, a gazdaság helyzete, a társadalom szerkezete, az oktatás viszonyai és többek között a nemzeti-társadalmi tudat. Ezt az öt kérdéskört röviden elemzem. Először is a népességről azt kell tudni, hogy gyorsuló mértékben fogy és még nagyobb tempóban fogyhat. A következő évezred elején, első évtizedeiben a népesség létszáma 9,5 millió alá süllyedhet, s ennek a népességnek a negyven százaléka nyugdíjas lesz, s ebből száz éven belül tragikus végkifejlet következhet. Miután az elmúlt harminc évben a nulla szinthez képest majdnem mindig kevesebb gyerek született, így most már minden évben garantáltan kevés a szülőképes korú nők lélekszáma. A népességfogyás lassításának számos eszköze lehet, de akkor is halvány a remény, ha minden lehetőséggel élünk majd. Ehhez képest a gazdaság állapota nem ilyen tragikus, viszont a közeli összeomlás veszélye lényegesen nagyobb. A gazdaságnak azonban nemcsak a napi gondjai riasztók, hanem a távlatai sem kevésbé félelmetesek: nincs tőke, nincs fejlett ipar, nincs világszínvonalú technológia, nincs elég korszerű s nyereséges termék, nincs megfelelő üzemszerkezet stb. Ezen a helyzeten a radikális tulajdonreform, a radikális, de nem totális piaci reform sem segít egy évtizeden belül. Nem beszélve arról, hogy a gazdasági rendszerváltozásnak szükségképpen egy-másfél millió munkanélküli s ebből következően nagymértékű kivándorlás lehet az ára. Nem kisebb gond a társadalom szerkezete sem. A magyar társadalom félig feudális, félig sztálinista, mindenképpen olyan, amely legalább három, egymástól elszakadó szerkezeti elemre tagolódik. A félmilliós elit, s ezen belül a jó vagy nagyon jó helyzetű gazdasági, politikai, kulturális elitek előnye legalább kontinensnyi. A mintegy hétmilliós középrétegek együttese, amely azonban semmiképpen sem középosztály, nem lehet társadalmilag fejlesztő erő, mert a hétmillión belül is háromszáz-ötszázszoros esélykülönbségek vannak. És legalul: a bajban lévők, a szegények, a tanyasiak, a lumpenproletárok, s sokan mások, mintegy hárommillióan. Eleve arra kárhoztatva, hogy a rendszerváltás szükséges áldozatai legyenek, mert helyzetük a munkahelyhiány, az A magyar külpolitika társadalmi feltételei 51
