Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 5. szám - Varga Csaba: Magyarország Európában vagy Magyarországon Európa?
között van, bár közel sem bizonyos, hogy beszélhetünk valamilyen önálló, sajátos kö- zép-kelet-európai fejlődési modellről. A gazdasági mutatókban - technológia, termelékenység stb. - növekszik az európai különbség, sőt mindenki okkal beszél arról, hogy Magyarország egy lejtőn van, és csúszik bele a harmadik világba. Ellenben ha azt a kérdést vetjük fel, amit a külpoliti- kusok ritkán tesznek, hogy társadalmi modelleket és a társadalmi fejlettséget tekintve milyen a versenyállás, erre azt kell válaszolni, hogy ilyen szempontból a magyar társadalom nemcsak hogy a különbséget tartja, hanem ma már e különbség csökken is. Komoly problémának tartom, hogy a magyar reformgondolkodók nem jutottak még el addig, hogy egy világmodelleket tartalmazó térben fogalmazzák meg, hogy milyen lehetőségei, esélyei vannak a magyar társadalom fejlődésének, tágabb értelemben milyen fejlődési alternatívái vannak a kelet-európai társadalmaknak. Ennek a reformgondolkodásnak a hiánya elég nyomasztó, mert a lehetséges utak végiggondolásának hiányában tulajdonképpen nem alakítható ki hiteles és reális felzárkózási avagy inkább önfejlődési stratégia az ország számára. Csak jelezni szeretném, hogy a világon nagyon különböző társadalmi fejlődési modellek jöttek létre, amelyek a legeltérőbb előnyöket és hátrányokat tartalmazzák. A modellek közötti különbség leegyszerűsítve abban ragadható meg, hogy vannak olyan modellek, amelyek a közösség mindenhatóságából építkeznek, s amelyek az egyént alapvetően korlátozzák, s vannak olyan modellek, amelyek az egyént helyezik a középpontba, a közösséget pedig elhanyagolják. Nos, Kelet-Európa soha sem volt tiszta modell, ráadásul az a különös helyzet alakult ki, hogy ebben a régióban tulajdonképpen egy olyan negatív „modell" jött létre, amelyben sem az egyén, sem a közösség nem kapott reális szerepet. Ezen a ponton kell feltennünk a kérdést, hogy ebből a kétszeres hiányból merre akarunk elindulni? Egy olyan modell felé, amely elsősorban a fejlett Nyugatra jellemző, amely az egyént misztifikálja és emeli a mindenekfeletti kategóriába, vagy egy olyan keleti, ázsiai modell felé, amelyben a közösség a kiemelkedő fontosságú, s központi szerepe tartósan nem kérdőj éleződik meg. Vagy pedig a kettős hiány azt is jelenti, hogy lehetőségünk nyílik egy új modell kialakítására? Ezt döntő kérdésnek tekintem, a következő száz évet meghatározó kérdésnek. Az én álláspontom az, hogy nem lehet csak az egyik modellt kiragadni, mintának tekinteni, bármelyik legyen is az, hanem olyan sajátos modellt kell kidolgozni Kelet-Európá- ban, amely Kelet-Európának ezt a kettős hiányát kettős előnnyé tudja változtatni. Olyan társadalmi fejlődési utat kellene választani, amelyben az egyén is megkap minden lehetőséget, de mindenfajta közösség is autonómmá válhat, s a kettő, egymást feltételezve, erősíti egymást. A fenti gondolatmenetet követve felmerül a kérdés, hogy milyen Európa jelene és jövője? Eddig okkal mondhattuk, hogy Európa ketté van osztva, és ez a megosztottság tartósnak ígérkezik. Napjainkban az európai helyzet egyik új jellemzője, hogy Európa kezd több régióra szétválni. Egyértelműen önálló, nagykiterjedésű régiónak tekinthető a mai Szovjetunió. Elég egységes, szuverén régió a fejlett Nyugat, még akkor is, ha peremállamai a spanyoloktól a görögökig hozzánk közelednek. Nem egyértelműek még a földrajzi határai az Európa közepén formálódó harmadik régiónak, amelynek pontos körvonalai most kezdenek kirajzolódni, de mindenképpen ide tarto48
