Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 5. szám - Varga Csaba: Magyarország Európában vagy Magyarországon Európa?

zónák tekintem Finnországot, a Baltikumot, Lengyelországot, Csehszlovákiát, Magyarországot. Romániát csak részben sorolom ide, annyira le van maradva minden szempontból, de egész Jugoszlávia, Bulgária, Görögország, sőt Albánia is ebbe a középrégióba tartozik. Ennek a középrégiónak az önállósulása egyelőre még majdnem irreális.

Nyugat-Európában új helyzet alakul ki, mert az Európai Közösség megszerveződé- se egyfajta fejlődési út, amely nagyon hasonlít az Egyesült Államok kialakulásához. E folyamat eredményeként egyre erősödnek a szupranacionális intézmények (Európai Parlament stb.), s a nemzetállamok másodlagos jelentőségűvé válnak. A Szovjetunió tulajdonképpen negatív modell volt idáig, hiszen ezt az állam-szövetséget az erőszak, a diktátum tartotta össze, nem pedig a tagköztársaságok akarata. A Szovjetunió jelenlegi válsága két markáns forgatókönyv felvázolását teszi lehetővé: vagy felrobban ez a bizonyos államszövetség, beláthatatlan következményeket vonva maga után, vagy pedig át kell alakulnia a szuverén tagköztársaságok teljesen önkéntes szövetségévé. Ha a Szovjetunió átalakulna a köztársaságok szövetségévé, amelyben csak a kúlúgy, a hadügy és a pénzügyek közösek, s minden másban abszolút önállóságot kapnak a köztársaságok, akkor ez a modernizált szovjet államszövetség reális, tartós modellé válik.

Mi történne ebben az esetben az európai, középső régió országaival? Van-e lehetőségük önálló modellé lenni? Mi lehet Magyarország útja, mik a választási lehetőségei? A nyugat-európai államszövetséghez csatlakozik, vagy másik lehetőségként részévé válik az új kelet-európai államszövetségnek, ami természetesen sokkal több, mint a Szovjetunió? Magyarországon ma a „keleti" választásnak senki sem híve, a nyugatit széles körűen támogatják. A társadalom és gazdaság mai fejlettségi fokán Magyarország még alkalmatlan arra, hogy egyenrangú tagállam lehessen egy nyugateurópai államszövetségben. Egy ilyen csatlakozás a magyar államot vendégmunkás, vagy másodlagos gyarmati szerepre kárhoztatná. Nem tartom járható útnak ezt. Végig kell gondolni minden más lehetőséget is. Az egyik ilyen lehetőség az, amit Ady Endre óla gyakran hangoztatunk: a kompország-szerep. A mai magyar hivatalos külpolitika kimondva, kimondatlanul ezt a kompország szerepet próbálja megvalósítani. Két part között, Kelet és Nyugat között próbálunk közvetíteni és mindkét fél támogatását valamilyen módon megszerezni. Nagyon valószínű, hogy a következő tíz évben a kompország esélyei romlanak, hiszen mind a két félnek a partok között hídra, s nem kompra lesz szüksége.

Feleleveníthető a Duna menti államok föderációjának megteremtését célzó régi magyar koncepció is. Ennek azonban csak akkor lenne a magyarság számára realitása, ha gazdasági, társadalmi és politikai szempontból egyenrangú fél lehetne a Duna menti országok föderációjában. Meggyőződésem szerint van azonban egy járható út: a következő húsz-harminc évben a nemzeti és állami autonómia növelésének útja. Ez nem egyszerűen el nem kötelezettséget jelentene, nem egyszerűen az elszakadást a Varsói szerződéstől, s a KGST-től, ami a két szervezet felbomlása nélkül képtelenség lenne. Ennek a politikának a tartalma a belső önerősítés és építkezés, amelynek révén Magyarország bármilyen későbbi integrációban egyenrangú, autonóm fél lehet. Ez természetesen nem jelenthet elzárkózást, nemzeti befelé fordulást. Ma egy nemzet csak a világpiac résztvevőjeként létezhet. A gazdasági racionalitásoknak megfelelj