Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 1. szám - Kollár Nóra - Ruff Mihály: Új szakasz a helsinki folyamatban? (A NSZEP és az SPD közös dokumentumáról)

vatolásának kérdését, helyette a túlélés biztosítását jelölték meg minden mást megelőző feladatként. A további kritikai megjegyzés arra vonatkozik, hogy e közös dokumentum nem bírálja a kommunizmust, és formálisan egyenlőségjelet tesz a két rendszer közé, vagy míg az 1971-es határozat csak a belső rend tiszteletben tartásáról szólt, addig az új okmányban fontos megállapítások szerepelnek a szocialista rendszer legitimitásának elismeréséről. G. Schwann úgy véli, hogy a szociáldemokraták nem harcolhatnak becsületesen a liberális és szociális demokráciáért, ha ugyanakkor elismerik „a kommunista egypárti diktatúra” jogosultságát.

A közös dokumentum rámutat arra, hogy mindkét rendszernek kölcsönösen békeképesnek kell tartania egymást, ami felveti a békeértelmezés elvi kérdéseit. G. Schwann szerint a kommunista rendszerek békeképessége abban az értelemben csökkent értékű, hogy nem kényszerülnek háború folytatására, nem is kockáztatják azt nukleáris körülmények között és kiszámítható politikát folytatnak. Ezt mindig elismerték. Ebből fakad, hogy „a közös biztonság, azaz a fegyverek csendje a tömbök között, igen sokat ér, de önmagában még nem béke. Szociáldemokrata értelmezés szerint csak akkor lesz az, ha midnen ember egyformán békében, igazságosságban és szolidaritásban élhet. G. Schwann felhívja a figyelmet arra, hogy a politikai vita kultúrájának alapszabályai hivatkozási alapot jelenthetnek a kelet-európai rendszerek pluralizálására, tehát a szociáldemokraták egy „rendszernyitó párbeszédben” reménykednek, de a szerző ezeket ambivalensnek tartja. Az okmány egyoldalúságát az is bizonyítja, hogy nincs olyan követelés, amely a szociáldemokratákat kommunista irányba terelhetné, míg a másik irányban a dokumentum ilyen lépés követelményét tartalmazza.

G. Schwann arra a megállapításra jutott, hogy a közös dokumentum az eredeti enyhülési politikához viszonyítva politikai paradigmaváltást rögzít: a demokraták elsőrendű fontosságú közösségét a béke megőrzésében és fejlesztésében a szociáldemokratáknak és a kommunistáknak a túlélés biztosításában való elvi közössége váltotta fel. Arra is következtet, hogy ez a váltás a demokráciák és a szociáldemokrácia identitását is veszélyezteti. Másfelől a kommunisták aláírtak olyan követeléseket, amelyek egy pluralista reform irányába mutatnak. Ezért az okmány kettős értelmezést tartalmaz — vonja meg a mérleget G. Schwann. Egon Bahr reagált G. Schwann kritikai megjegyzéseire. Utalt a professzornővel korábban folytatott biztonságpolitikai vitájára és idézte ott kifejtett álláspontját: „A közös biztonság a nukleáris korszak koncepciójaként azt követeli, hogy a kommunisták és a kapitalisták, a hívők és a nem hívők, a gazdagok és a szegények, bármilyen színű is legyen a bőrük, kövessék az emberi élet első parancsát: megakadályozni az emberiség pusztulását. Nincs ennél na75