Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Rathmanné Tury Mária: Ausztria-Kisállami külpolitikai stratégia, lehetőségek és változatok
nyilvánuló külpolitikai aktivitása következtében Ausztria — korábban úttörő szerepet is betöltött — pozitív semlegessége nem speciális egyedi eset többé. Ebben az értelemben az osztrák aktív semlegességi politika különleges mivolta egyfelől relativizálódott, másfelől azonban meg is erősítette törekvéseit a többi semleges ország hasonló irányba mutató tevékenysége. A kelet—nyugati viszonyban 1985-től bekövetkezett változások, a leszerelési lépések kiemelkedő szerepe, az összeurópai együttműködés újbóli erősödése, a kelet—nyugati kapcsolatok fokozatos demilitarizáló- dásának esélyei jelentős mértékben kihatottak a kis államok elhelyezkedésére az európai folyamatokban. Az események igazolták a kisállami külpolitika esélyeit és lehetőségeit, azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kis államok az enyhülés eredményeinek fenntartása érdekében tettek a nmezetközi légkör hidegre fordulása idején is. Megerősítették a tömbökön és rendszerhatáro- kon átnyúló kapcsolatok tartósságát, a kölcsönös érdekeltség alapján; a kisállami együttműködés stabilizáló szerepét és — a dialógus folytatása révén — a nagyhatalmi viszonyokat is kedvezően stimuláló hatását. Beigazolódott az európai biztonsági és együttműködési folyamat „megtartó ereje”, hiszen alkalmas fórumokat és keretet nyújtott a párbeszéd fenntartására, a kis lépésekkel való előrehaladásra. Ausztria külpolitikai szerepkeresésében a nyolcvanas évek közepén — ellentétes erőhatásoktól és bizonytalanságtól nem mentes — járható és sikeres útként rajzolódott ki a részvétel (és esetenként a kezdeményezés) a semleges és el nem kötelezett országok csoportjában az európai együttműködési folyamatban. Megnövekedett a leszerelési lépések és kezdeményezések súlya a második enyhülési szakasz kezdetén, s az ehhez kapcsolódó számos új kezdeményezés különböző — csökkentett fegyverzetű, atomfegyvermentes stb. — zónák kialakítására. Az osztrák külpolitika koncepcionálisan nem volt felkészült a leszerelési és biztonsági kérdésekben. Űj bizonytalansági tényezőt és egyben tájékozódási feladatot is jelentett a sokféle regionális kezdeményezési kísérlet, a korábbi kelet—nyugati megosztottságot különbözőképpen érintő és átszelő különféle tervek és szándékok megítélése és az osztrák reagálás kidolgozása. Azt a korábbi képletet, amelyben Ausztria önmagát úgy jellemezte, hogy az ország a tömbök, illetve szövetségi rendszerek „frontvonalán” helyezkedik el, az „Európát kettészelő törésvonal mentén”, „az eltérő társadalmi rendszerek választóvonala mentén” fekszik, s ily módon a Nyugat „előretolt bástyája Kelet felé” (a jelzők és kifejezések a különböző időszakokban változtak), a regionalitás problematikájának megfogalmazódása következtében árnyalni kellett. A meghatározó geopolitikai 55
