Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 1. szám - Rathmanné Tury Mária: Ausztria-Kisállami külpolitikai stratégia, lehetőségek és változatok

Összegezve elmondható, hogy a helsinki folyamat keretében Ausztria külpolitikájának egy új relációt és új módszereket kellett elsajátítania. A korábban önálló külpolitikai akciókat előnyben részesítő ország a nyolcvanas évek elejétől — olyan helyzetben, amikor a külpolitikai mozgástér egyébként jelentősen beszűkülni látszott — a helsinki utótalálkozókon „besorolódott” az N-|-N-államok csoportjába (ahol egyike lett a kezdeményezőknek), s ezáltal összeurópai keretekben a leszerelési tárgyalások részese lett.

Az N-j-N-csoportban olyan tipikus kisállam! külpolitikai stratégia alakult ki, amely akkor sikeres, ha nem saját érdekeinek aktív képviseletét állítja előtérbe, hanem igyekszik rugalmas módon a lehető legtöbb hasznot húzni a nemzetközi viszonyok számára kedvező változásaiból.

Maga az N+N-csoport létrejötte megmutatta, hogy az enyhülésben és a kelet—nyugati kapcsolatokban érdekelt kisebb államok képesek és hajlandók az egyeztetett fellépésre. Demonstrálta azt is, hogy a semle- gességi politika értelmezése és gyakorlata számos változatban létezik, amelyekhez eltérő biztonságpolitikák kapcsolódnak26, de az egyes országok semlegességi kötelezettségeiből levezetett külpolitikai elvek korántsem töltik ki külpolitikai mozgásterük egészét, s számos olyan sávja van a külpolitikai ténykedésnek, ahol az érdekegyeztetés lehetséges.

Már az N+N-csoport kialakításától kezdődően sajátos feszültséget jelentett az a tény, hogy a nyugati polgári demokráciákkal egy szocialista, el nem kötelezett állam került egy csoportba. Ausztria mindig hangoztatta, hogy politikailag a nyugati világhoz tartozik, a helsinki utótalálkozókon kialakult csoporttagozódás viszont olyan asszociációkat kelthetett, hogy a Nyugat és a Kelet között jött létre a semlegesek csoportja. Ausztria kezdeti vonakodása attól, hogy a semlegesek eleinte ad hoc közös fellépésnek minősített együttműködését N+N-csoportnak tekintsék, jórészt abból a régi beidegződésből fakadt, hogy nyugati demokráciák és szocialista állam nem alkothatnak tartós tömörülést. Már a helsinki záróokmányt előkészítő szakaszban, majd Belgrádban és Madridban azonban számos esetben közelebb állt Ausztria és Jugoszlávia álláspontja, mint Ausztria és a többi semleges ország véleménye. Így a rendszeressé váló osztrák—jugoszláv koordináció formájában „rendszerhatárokon” átnyúló kapcsolatok a biztonsági-leszerelési szférában is megjelentek. S jóllehet az enyhülés és leszerelés magától értetődően összeurópai közös érdekként jelent meg, a biztonsági kérdésekben megnyilvánuló regionális érdekközösség mindenképpen új mozzanatot jelentett.

Az N+N-államok aktivitása ugyanakkor azt is jelenti, hogy az aktív semlegességi politikát folytató Ausztria „helyértéke” változóban van Európában. A többi semleges ország széles tevékenységi sávban meg54