Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)

1989 / 1. szám - Rathmanné Tury Mária: Ausztria-Kisállami külpolitikai stratégia, lehetőségek és változatok

kölcsönös jobb megértése érdekében.” Az osztrák külügyminisztérium értékelése szerint az N+N-államok hagyományos közvetítő szerepüket csak részben tudták kifejteni, a záródokumentum kialakításában a tömbök szava dominált. Mégis, koordinátorként és más közvetítések révén, az N-j-N-államok hasznos szerepet játszottak, s ezt a két szövetségi rendszer is méltányolta.25 Ausztria ezt kedvező előfeltételnek tekintette a bécsi utótalálkozó előtt.

A bécsi utótalálkozó 1986 novemberében kezdődött, s a megváltozott nemzetközi körülmények, a szovjet—amerikai csúcstalálkozók keltette optimizmus fényében fennállt az a remény, hogy a konferencia intenzív, lendületes munkával, kedvező esetben 1987 végéig, kielégítő záródokumentum elfogadásával végződhet. Mint ismeretes, az utótalálkozó munkája többször és különböző okokból lefékeződött, és az eredményes befejezéshez még sok erőfeszítésre volt szükség.

Az N+N-államok csoportja, kilenc európai semleges és el nem kötelezett ország, 1988 májusában terjesztette be javaslatát a bécsi utótalálkozó záródokumentumának tervezetére. A dokumentumot, amelyet az N+N-államok külügyminiszterei (több tárgyalási szakaszban) fogadtak el és hagytak jóvá, Alois Mock osztrák külügyminiszter ismertette. A javaslat kedvező fogadtatásra talált mind a NATO-országok, mind a VSZ-országok részéről, és általános volt a vélemény, hogy meggyorsíthatja a további munkát.

A záródokumentum tervezete jelentős és kiegyensúlyozott kompromisszumok eredménye, tükrözte a bécsi találkozó addigi vitáit, állásfoglalásait. A tervezet fogadtatása során megerősítést nyert, hogy a semleges és el nem kötelezett országoknak az európai biztonsági és együttműködési folyamatban betöltött — már hagyományosnak tekintett — közvetítő funkcióját a többi delegáció elismeri és hasznosnak tartja. A bécsi utótalálkozó mérlegének majdani megvonásakor — és ezen belül a semleges országok szerepének értékelésekor — minden bizonnyal figyelemre méltó szempont lesz az N+N-országok közvetítő szerepének stabilizálódása és ezen országcsoport — sajátos helyzetének megfelelő — beépülése az európai folyamatba.

Magán az N+N-csoporton belül is bonyolult tárgyalások eredményeként született meg a kompromisszum, amely végül is a záródokumentum-tervezet előterjesztéséhez vezetett (Svájcnak a biztonsági kérdéseket illetően, Svédországnak az emberi jogi kérdésekben voltak kifogásai, illetve fenntartásai). Az N+N-államok különböző — és a biztonsági kérdésekben egymástól eltérő — érdekeinek közös nevezőre hozásában az osztrák diplomáciára, Ausztria házigazda szerepéből adódóan is, növekvő feladatok hárultak.

53