Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Rathmanné Tury Mária: Ausztria-Kisállami külpolitikai stratégia, lehetőségek és változatok
vezette vissza, s a további enyhüléshez az erőegyensúlyt tartotta elengedhetetlennek, Kreisky megítélése szerint a Nyugat „feltartóztatás és tárgyalás” doktrínája jelentette az enyhülés legjobb biztosítékát. A nyolcvanas évek elején az osztrák külpolitika azért hangoztatta aggodalmát a fegyverkezési spirál, a pótfegyverkezés, majd a rakétatelepítések miatt, mert azok az egyensúly megbomlásával fenyegettek. Ugyanakkor az osztrák védelmi doktrína az ország biztonságának feltételeit tekintve mintha elvonatkoztatott volna a nukleáris korszaktól. A semlegességi státusból következő hagyományos kiindulópontok szerint a semlegesség hitelét a megvédésére való felkészülés adja meg. Ausztriának tehát „minden rendelkezésére álló eszközzel” meg kell védenie semlegességét. Továbbá, egy semleges ország „csak önmagára hagyatkozhat”, hiszen nem támaszkodhat szövetségi rendszerre vagy nagyhatalom védelmére. S minthogy Ausztriában a védelmi feladatokat lényegében a szomszédokkal lehetséges konfliktusok és az esetlegesen azokból kinövő „helyi háborúk” esetére vették számításba, ezért az átfogó területvédelem, a milicia-jellegű hadsereg és a hagyományos fegyverzet megfelelő szintje mellett foglaltak állást. A „kis háborúra” kidolgozott védelmi koncepciót mind az alapjául szolgáló feltételezések miatt, mind a nukleáris korszak realitásainak mellőzése miatt bírálták.22 Az osztrák külpolitika figyelme a hetvenes években kevéssé terjedt ki a két katonai szövetségi rendszer viszonyára, az európai regionális leszerelési elképzelésekre. Az atomfegyvermentes övezetek, csökkentett fegyverzetű zónák tervét általában üdvözölték, de már kevésbé vették számításba ezek konkrét kihatásait az egyes országok helyzetére, álláspontjára. 1983—84-ben egyes szocialista párti politikusok már megfogalmazták azt a problémát, hogy nincs saját leszerelési koncepciójuk, pedig a helsinki folyamatban előtérbe került bizalomerősítő és leszerelési témák elkerülhetetlenné teszik, hogy Ausztria is számos konkrét kérdésben kialakítsa álláspontját. Ezeknek azonban optimálisan egy konzisztens leszerelési koncepció kereteibe kellene illeszkedniük. Ezért a külpolitikában a „Kreisky utáni korszakban” fontos feladat volt a fegyverzetcsökkentéssel és a leszereléssel összefüggő problémák újragondolása. A stockholmi konferencia előkészületei még inkább sürgetővé tették ezt. A stockholmi leszerelési és bizalomerősítő konferencia — amely 1984 januárjában kezdődött, külügyminiszteri szinten — menetében az N-j-N- államok szerepe megnőtt, s közvetítő szerepük mintegy elismerést nyert. Mind az ügyrendi kérdésekben kialakított kompromisszumos javaslatokkal (amelyek a tárgyalási folyamat továbblendítését vagy gyorsítását érték el), mind tartalmi előterjesztésekkel, mind a munkacsoportokban 51
