Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - Aczél Endre: A "thatcherizmus" a harmadik szakaszban
volt. A konzervatív — pontosabban thatcheri — siker politikailag perdöntő tényeiről azonban ez a néhány számadat nagyon keveset tár fel. A „harmadik szakasz” nyitányának megértéséhez tudniillik az alábbiakat kell világosan látni (és megemészteni is. ..): 1. A Munkáspárt elveszítette a brit munkásosztály többségének támogatását. Noha a két legutóbbi választás között csak egyes — ritka — elemzésekben volt olvasható, hogy a szakképzett munkásság egyszerűen leszakadt hagyományos politikai képviselőjéről, e szórványos próféciák a Labour számára fájdalmasan igazzá váltak 1987 júniusában. Minden három szakmunkás közül (statisztikailag) alig több, mint egy szavazott a Munkáspártra; minden tíz szakszervezeti tag közül hat megvonta támogatását attól a párttól, amelyet végülis a szakszervezetek alapítottak; a „fehérgallérosok” 80 százaléka vagy a konzervatívokat vagy a Pártszövetséget választotta, s ami különösen szembeszökő, a betanított és a segédmunkások körében sem érte el a munkáspárti szavazatarány az 50 százalékot. (A szakmunkások kellemetlen bizonyítványa még csak magyarázható, hiszen ez a réteg, ha szerény mértékben is, de profitált a thatcheri politikából, ámde a náluk kevésbé képzett rétegek effektiv reáljövedelemcsökkentést él(het)tek meg a szóban forgó időszakban.) Figyelembe véve azt is, hogy 50 százalék fölötti teljesítményt a Munkáspárt csak a munkanélküliek körében ért el (ott is épp’ hogy!), a toryk ezúttal elmondhatták, hogy választási győzelmüket majdnem felerészben a munkásságnak köszönhetik. 2. A Munkáspárt mindmáig a „kettészakadt ország” fogalmát használja érvként a konzervatív uralommal szemben és saját érdemeként könyveli el, hogy az 1987-es választásokon a szó szoros értelmében letarolta a walesi és — különösen — a skót képviselői helyeket. Elhallgatja azonban, hogy ez a tarolás általában minimális többséggel történt, másszóval, hogy önnön pozíciója ezekben az országrészekben („saját vármegyéiben”) sokkal ingatagabb, mint a konzervatívoké a kékszínű körzetekben. A toryknak ugyanis abszolút többségük van Nagy-Britannia tizenegy régiója közül háromban — a Munkáspártnak egyben sem. Ott, ahol munkáspárti többséget regisztrálnak (öt régióban), a konzervatív elmaradás két helyen alig 3 százalékos; végül pedig a tory többségű hat régió mindegyikében legalább 12 százalékos a vezető párt előnye. Összegezve: a munkáspárti fölény (ahol van) marginális — a konzervatív pedig „bombabiztos”. Ez az összefüggés, brit parlamenti szóhasználat szerint, marginálissá fokozza le, azaz bizonytalannak minősíti a mindenkori munkáspárti előnyt/fölényt. 3. A Konzervatív Párt maga alá gyűrte egész Londont. A Munkáspárt önbizalmat meríthet ugyan abból, hogy más nagyvárosokban (Liverpool, 30
