Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Lipcsey Ildikó: A román nemeztiségi politika négy évtizede
herében került sor. Koholt vádak alapján bebörtönözték az MNSZ csaknem egész vezérkarát, egyházi embereket, szociáldemokratákat, írókat, volt illegális párttagokat, az EMGE, az EMKE vezetőit. Egyidejűleg három per folyt: 1. az MNSZ vezetői; 2. a Bolyai Egyetem tanárai; 3. az egyházak képviselői ellen. A vádak egy része a magyarság sajátos helyzetéből adódott: Erdély hovatartozásának kérdésében revízión izmussal vádolták őket. Jóllehet a vádlottak egyike, Balogh Edgár már 1945-ben is egyetértett Erdélynek Romániához tartozásával, ennek ellenére azzal is vádolták őket, hogy a Békepárttal nem a háborúból való kiugrásról tárgyaltak, hanem Észak-Erdélynek Magyarországhoz való tartozását javasolták. A vádak között természetesen voltak olyanok is, amelyek a többi népi demokratikus országban is folyt koncepciós perekben - Slansky-, Rajk-, dementis-, Kosz- tov-per - szerepeltek, vagyis összeesküvés az állami és pártvezetők ellen, besúgás, kémkedés, titoizmus, trockizmus stb. Az így leleplezett és elítélt „ellenség“ már börtönben ült, mégis mindenki gyanús volt, aki élt. Ebben a légkörben kezdtek hozzá 1950 tavaszán a magyar iskolák, színházak, az irodalom tevékenységének „felülvizsgálásához“ hivatalosan is. A Bolyai Egyetem magyar és történelem tanszékének tanárai között vannak olyanok - állapította meg a felülvizsgáló bizottság -, akik nem megfelelően érvényesítik a sztálini módszereket. Hivatalosan közölték, hogy a Zeneművészeti, a Képzőművészeti és a Színművészeti Főiskolán sokan nem tudták kivonni magukat a polgári ideológiák, az idealizmus, a kozmopolitizmus, a miszticizmus, a nacionalizmus befolyása alól, amely pedig - figyelmeztettek vésztjóslóan - „az imperializmus és az osztályellenség ideológiai fegyvere“ a népi demokráciák ellen- . Ebben az esztendőben kellett önkritikát gyakorolnia Gaál Gábornak, a Korunk volt főszerkesztőjének. Jancsó Elemért, Jakó Zsigmondot pedig eltávolították az egyetemről. Ez azonban csak a kezdet volt. Az 1950/51-es tanévben derült ki, hogy a bírálat valójában a Zeneművészeti és a Képzőművészeti Főiskolák léte ellen irányult: azzal ugyanis, hogy egyesítették a hasonló román főiskolákkal, lényegében önállóságukat szüntették meg. E módszert alkalmazták később a többi magyar főiskola, általában az iskolák, a magyar múzeumok, egyletek stb. felszámolása esetében is: önállóságukat elveszítve először tagozatokká alakultak át, majd fokozatosan elsorvadtak. 1951 még válságosabb év lett. Az írószövetség kolozsvári fiókjának - ez a magyar írókat tömörítette - március elején tartott ülésén a szocialista realizmus és Zsdanov tanítása volt a mérce. Többeket keményen megbíráltak azért, mert nem voltak hajlandók alacsony színvonalú, pártos versek írására, amelyek témája egy-egy üzemben, termelőszövetkezetben folyó építőmunka volt. Az év végén a kolozsvári Irodalmi Almanach című folyóirat 4-5-ös száma került terítékre, azért, mert a szóban forgó kettős számban „sem Augusztus 23-ról, sem November 7-ről, sem a párt és a nép másik nagy ünnepéről, a Párt főtitkárának születésnapjáról egyetlen szépirodalmi alkotásban sem emlékeztek meg“. A bírálatot a lap megszüntetése követte. 52
