Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Békési B. Béla - Dálya László - Enyedi Sándor - R. Süle Andrea: A romániai magyar kisebbség
lélekszámáról a román hatóságok nem hoznak nyilvánosságra adatokat. A magyarországi letelepedési kérelmekre vonatkozóan is csak az utóbbi évekből állnak rendelkezésünkre publikált számadatok. Ezek szerint 1985- ben 1709 fő kért letelepdési engedélyt és 403 kapott, 1986-ban 3284 fő kért és 932 kapott, 1987-ben 6499 fő kért és 821 fő kapott a magyar hatóságoktól. 1988-ban 5432 személy kérte hivatalosan a magyarországi letelepedést, közülük 1436 fő kapott a román hatóságoktól kivándorlási engedélyt. 1988 november végi adatok szerint Magyarországon mintegy 22 000 román állampolgár tartózkodik. Vannak közülük olyanok, akik útlevéllel érkeztek és nem szándékoznak visszatérni, s olyanok is, akik az életveszélyt vállalva illegálisan szöktek át a román-magyar határon. A menekültek 90 százaléka magyar nemzetiségű, a fennmaradó rész román és német. Hivatalos adatok szerint 1988. december 31-ig 12 403 fő kapott tartózkodási engedélyt, a többiek ügye vagy folyamatban van, vagy nem kérték még nyilvántartásba vételüket a magyar hatóságoktól. A romániai magyarság területi és társadalmi tagoltságának fontos jellemzője, hogy jelentős részük - a viszonylag gyengén urbanizált országban - már 1945 előtt is városlakó volt, s ennek következtében az erdélyi városokban, a németekkel és a zsidókkal együtt, a lakosság túlnyomó többségét alkotta. Napjainkra azonban, elsősorban a tudatos állami telepítési politika következtében, alapvetően megváltozott az erdélyi nagyvárosok (Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely, Szatmár, Temesvár, Arad, Brassó, Nagybánya) lakosságának etnikai összetétele. Az 1966-os és az 1977-es népszámlálások közötti időszakban Erdély városi népessége 938 ezer fővel nőtt. Ebből 819 ezret a románság tett ki, a magyarok száma a nemzetiségiekre nézve diszkriminatív betelepülési rendeletek következtében csak 119 ezer fővel emelkedett, vagyis a betelepülők 87,3 százaléka román nemzetiségű volt.10 Az erdélyi városok elrománosodásának két forrása van: egyrészt a román népességnek a környező településekről való beáramlása, másrészt a román lakosság tervszerű betelepítése. Míg a faluból városba áramlás az iparosítás és az urbanizáció tipikus kísérőjelensége, addig a központilag irányított „népesség redisztribució“ a kisebbségek beolvasztására irányuló nemzetiségi politika egyik eszköze. Románia nem biztosítja állampolgárai számára a lakóhely és a munkahely szabad megválasztásának jogát. Az állami telepítési politika pedig szinte lehetetlenné teszi a vidéken élő magyar nemzetiségű lakosság számára, hogy a közeli nagyvárosokba költözzék. A városok etnikai összetételének megváltoztatására irányuló törekvéseket egy 1957-es rendelet is megkönnyíti, amely kibővítette a tanácsok jogkörét a lakóhely-változtatások engedélyezésében. 1968-tól évente minisztertanácsi határozat szabályozza a tételesen felsorolt városokba települők számát, sőt 1971 óta mindenkitől igazolást kérnek arról, hogy lakása az adott településen biztosítva van. Az egyedi engedélyezés diszkriminációra és olyan ún. zárt városok létrehozására ad lehetőséget, ahová magyarok nem telepedhetnek be. Egy 1976-ban kiadott 21
