Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Békési B. Béla - Dálya László - Enyedi Sándor - R. Süle Andrea: A romániai magyar kisebbség
Viszonylagos gazdasági önállóságukat, az egyházak autonómiáját azonban alapvetően nem tudta megingatni; a korlátozott politikai liberalizmus érdekképviseleti szervezetek, így pártok (köztük a Magyar Párt) létrehozását és működését is lehetővé tette. A második világháború Erdély és az ott élő népek történetében ismét alapvető fordulatokat hozott. A második bécsi döntés 1940-ben a magyar többségű Észak-Erdélyt - 43 492 km2 területtel - Magyarországhoz csatolta. Ekkor 1,3 millió magyar, 1,06 millió román és körülbelül 48 ezer német vált ismét magyar állampolgárrá. Dél-Erdélyben, amely továbbra is Romániához tartozott csaknem 500 000 magyar és több mint félmillió német nemzetiségű lakos maradt. Erdély politikai megosztása után körülbelül 100 ezer román, illetve 100-150 ezer magyar menekült északról délre és viszont; a nemzetiségi arányokon ez a vándorlás azonban alapvetően nem változtatott.2 1944 őszén a szovjet csapatok nyomában bevonuló román közigazgatás és a revansszellemű félkatonai Maniu-gárdák Észak-Erdélyben, de különösen Székelyföldön atrocitások tömegét követték el a magyarok ellen.3 Ezért 1944. november 14-én a Szövetséges Ellenőrző Bizottság eltávolította a román közigazgatást és a Maniu-gárdákat, és a lakosság baloldali elemeire támaszkodva szovjet katonai közigazgatást vezetett be. A szovjet parancsnokság lehetővé, sőt kötelezővé tette a termelés és a közlekedés újraindítása mellett, hogy a területen működő gazdasági, kulturális és egyéb intézmények autonóm módon folytathassák tevékenységüket. 1945. március 6-án Petru Groza alakított kormányt Romániában. Az új kormány megalakulása után elhangzott politikai nyilatkozatok a nemzetiségi kérdés - köztük a magyarok helyzetének - megnyugtató megoldását ígérték. Március 8-án Petru Groza azzal a kéréssel fordult a szovjet kormányhoz, hogy Észak-Erdély újból Romániához kerülhessen. Sztálin már másnap hozzájárult a román adminisztráció újbóli bevezetéséhez, aminek egyik feltétele a nemzetiségek - Groza által is megígért - jogainak biztosítása volt.4 Bár a területi kérdések nem a béketárgyalásokon, hanem már jóval korábban eldőltek, 1945 szeptemberében a Külügyminiszterek Tanácsának londoni ülésén az Egyesült Államok küldötte felvetette a magyar-román határ Magyarország javára történő módosításának lehetőségét. Ä javaslatot a francia és az angol külügyminiszter támogatta, Molotov, a szovjet küldöttség vezetője azonban egyértelműen elvetette. így az 1947-es párizsi békekonferencia Románia 1940 előtti határait erősítette meg. Az 1947-es békekötésekkel megszűnt az a nemzetközi nyomás, amely a román kormányzatot a kisebbségi jogok tiszteletbentartására kényszerítette. Ez - a román belpolitikai életben bekövetkezett súlyos torzulásokkal párhuzamosan - negatív fordulatot hozott az országban élő kisebbségek életében is. 1947/48 folyamán megkezdődött az újjáalakult államkeretek közt éppen csak létrejött magyar intézmények - több évtizeden át tartó - lépcsőzetes felszámolása.5 17
