Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Békési B. Béla - Dálya László - Enyedi Sándor - R. Süle Andrea: A romániai magyar kisebbség
A Romániában élő magyarok lélekszárna, területi tagolódása és társadalmi rétegződése Románia területén a legutolsó - 1977. évi - népszámlálás során 21 559 910 lakost számláltak. A nem román nemztiségűek száma 2 352 419, az összlakosság 10,9 százaléka volt, ebből 1 670 568 fő, az összlakosság 7,7 százaléka volt magyar. (1. táblázat) A magyar nemzetiség túlnyomó többsége továbbra is a trianoni béke- szerződéssel Romániának ítélt területeken - a tágabb értelemben vett Erdély területén - él, ezért Erdélyben a magyarság összlakosságon belüli aránya - 22 százalék - jóval meghaladja a Románia egész területére vonatkozó arányát. (2. táblázat) A legnagyobb kompakt magyar terület a Székelyföld. Az 1966-os statisztikai adatok alapján6 feltételezhetjük, hogy a két székelyföldi megye - Hargita és Kovászna - népességében a magyarok aránya még ma is meghaladja a 80, illetve a 70 százalékot, míg Maros megyében ez az arány valamivel 50 százalék alatt van. Kisebb, de még nagyjából zárt tömböt alkot a magyarság a román-magyar határ mentén, Románia északnyugati területén, elsősorban Szatmár és Bihar megyében, valamint a Szilágyságban, Kolozsváron és a mellette fekvő Kalotaszeg vidékén. Mintegy 300 ezer magyar él Erdély vegyes lakosságú területein ún. interetnikus diaszpórában, és a 100 000-et meghaladja a Kárpátokon kívül élő magyarok száma. Az Erdélyen kívül élő romániai magyarság legjelentősebb csoportja a moldvai csángóság. A Kárpátokon túli magyar szórvány jelentősége nem csupán még mindig magas lélekszámában rejlik. Az Erdélyen kívüliség különlegessége, az évszázados román környezetben máig megőrzött ősi magyar kultúra, az utóbbi évtizedekben tapasztalható példa nélkül álló erőszakos asszimiláció magyarázzák napjaink megnövekedett érdeklődését. A moldvai magyarok két tömbben, északon Szucsava (Suceava) és Románvásár (Roman), délen Bákó (Bacáu) környékén és a Tatros (Tot- rus), illetve a Szeret (Siret) partján élnek. Lélekszámúk megállapítása megbízható források hiányában nehéz feladat. Az 1930-as népszámlálás 23 000 magyart jegyzett Moldvában. A Magyar Népi Szövetség ezzel szemben az 1950-es években kb. 60 000 csángó-magyart tartott nyilván, míg az egyre erőteljesebben kibontakozó románosító törekvések idején készült 1977-es összeírás mindössze 3813 magyar anyanyelvűt jegyzett fel. A magyar kutatók tapasztalatai, valamint a vallási statisztikák vizsgálata szerint a magyarnak tekinthető moldvaiak száma ma is mintegy 50-70 ezerre tehető. Ez a szám azonban az erőteljes asszimiláció miatt napról napra csökken. A moldvai magyarok eredetét illetően a néprajzi adatok és az okleveles források ismeretében ma már bizonyított, hogy az első moldvai csángó telepek a magyar királyok által, a tatár betörések ellen, a XIII. században létesített határőr-települések voltak. A csángók száma a következő évszáza18
