Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Szász Zoltán: A magyar-román közös múlt történetéből
Feszültté tette a viszonyt Nagy-Románia kisebbségi politikája. A sok- nemzetiségű új román állam népességének 28 százaléka volt nem román, Erdélyben a magyar anyanyelvűek aránya a hivatalos adatok szerint 1930- ban 27 százalékot, 1,5 millió főt (az 1910. évi népszámlálás idején 1,7 milliót) tett ki, további 9,8 százalékot (541 ezret) a németek, 2 százalékot az ekkor már külön nemzetiségnek tekintett zsidó lakosság. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári uniós román nagygyűlés a kisebbségi politika irányelvéül még kimondta: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához és igazságszolgáltatásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből való egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való képviseletre minden nép népességének számarányában nyer jogot.“ A demokratikus szellemű ígéret azonban az új államban soha nem emelkedett törvényerőre, mint ahogy az 1919. december 9-i párizsi ún. kisebbségi szerződés nemzetiségi oktatást, a székely-magyaroknak és a szász-németeknek némi kulturális autonómiát előíró sorai sem váltak a későbbiekben érvényes jogforrássá. Ugyanígy csak korlátozottan érvényesültek az 1923. évi modern román alkotmány általános egyéni polgári szabadságjogokat ígérő rendelkezései is. A hivatalos kormánypolitikát az egységes román nemzetállam kiépítésére irányuló törekvés vezette. Ennek keretében az erdélyi magyarság kulturális-társadalmi intézményhálózatát nemcsak az állam ellenőrzése alá vonták, hanem annak jelentős részét a románok számára sérelmes korábbi, még a magyar uralom alatti méltánytalanságok kiküszöbölése címén felszámolták, románosították. Az uralomváltás - a nagy „történelmi szerepcsere“ - folyamatában állami és megyei tisztviselők ezrein túl értelmiségiek, földbirtokosok serege kényszerült Magyarországra költözni. Számuk 1924-re elérte a 200 000-et. Igen sok magyarnak az állam- polgársága maradt „rendezetlen“, ami korlátozta gazdasági mozgásszabadságukat. Az 1921. évi földreform román nemzeti megfontolásokból az erdélyi magyar földbirtokosokat (magyar egyházakat és paraszti közbirtokosokat is) jobban sújtotta, mint az óromániai (regáti) birtokos osztályt, jelentősen csökkentve ezzel a magyarság vagyoni erejét, intézményei fenntartásának anyagi bázisát. Még 1919-ben románosították a kolozsvári magyar nemzeti színházat, majd az egyetemet, s egyúttal azt is megakadályozták, hogy ennek pótlására az erdélyi református, katolikus és unitárius egyházak egy felekezetközi magyar egyetemet létesítsenek. A magyar iskolák száma az 1918. évi 2543- ról 1929-ig 1226-ra csökkent. Az állami iskolákban kezdetben megindított magyar tagozatokat elsorvasztották, úgy, hogy idővel ezek zöme csak a statisztikai kimutatásokban létezett. (Az 1935/36-os tanévben csupán 17 állami magyar iskola és 24 magyar tagozat működött ténylegesen.) Az iskolákban Románia történelmét, földrajzát, az állampolgári ismereteket román nyelven kellett tanítani. Az 1924-től folytatott iskolapolitika a magyarok által fenntartott is10
