Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Szász Zoltán: A magyar-román közös múlt történetéből
és újabb demarkációs vonalakat átlépve, 1919 elején eljutottak az Alföld keleti pereméig. Áprilisban támadást intéztek a mindössze néhány héttel korábban kikiáltott Magyar Tanácsköztársaság ellen, előnyomultak a Tiszáig. 1919 augusztusában átkeltek a Tiszán és - az antant tilalma ellenére - bevonultak még Budapestre is. Megdöntötték a szocialista Tanácsköztársaságot, s igen kemény módszerekkel visszaállították a régi társadalmi rendet. A több hónapos megszállás alatt hadijog és jóvátétel címén hatalmas mennyiségben vittek ki javakat az országból. 1919 novemberében az antant szigorú felszólításai nyomán a román csapatok elhagyták Budapestet, a Tisza mentét azonban csak 1920 tavaszán ürítették ki. Á román hadsereg 1919. évi intervenciója nemcsak a Kun Béla által vezetett proletárdiktatúra számára volt végzetes, hanem csapás volt a magyar liberális és polgári demokratikus erőkre is. A polgári restauráció lehetséges mérsékelt erőit sem engedte kormányozni, megerősödni és így a Horthy által vezetett agresszívebb fehér erők számára nyitott szabad utat, amelyek persze idővel élesen szembefordultak Romániával. „Háládatlanságukra“ ironikusan mondta egy vezető román politikus: mi lett volna Horthyból és a magyar grófokból, ha a román hadsereg nem szabadítja meg őket a kommunisták uralmától? Az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés nem csak a román, illetve vegyes lakosságú területeket ítélte Romániának, hanem színmagyar települések hosszú sorát is, meg sem próbálva tehát betartani a sokat hangoztatott etnikai elvet. A területi intézkedéseiben és egész rendszerében imperialista béke- szerződés az igazság megteremtése címén az antant-szövetségesek nacionalista igényeinek minél teljesebb kielégítését szolgálta, új viszály magvát hintette el. Ezért a kor demokratikus erői elítélték, de idővel még megalkotói is csalódtak benne. Az 1920. évi trianoni békeszerződéssel a történeti Magyarország területének 32 százaléka, 103 093 km2, 5,2 millió lakossal átkerült a román állam kötelékébe. Ezzel és a többi területgyarapodásokkal (Bukovina, Besszarábia, Dél-Dobrudzsa) létrejött Nagy-Románia jelentős délkeleteurópai hatalommá (294 892 km2, 16,5 millió lakos) növekedett, Magyar- ország viszont elveszítve korábbi területének 2/3-át, lakosságának több mint felét, 92 963 km2 területével és 7,6 millió lakosával immár az európai kis államok kategóriájába tartozott. A két ország egymáshoz való viszonya kifejezetten rossz volt. A magyar kormány tudomásul vette ugyan a trianoni béke intézkedéseit, de célul tűzte ki annak megváltoztatását, a területi revíziót. Az új területi status quo fenntartására viszont Magyarország szomszédaiból 1921-re kialakult a kis- antant, amelynek Románia volt az egyik oszlopa. Budapest revíziós céljai persze ténylegesen nem veszélyeztették Romániát sem, mivel Magyarország nem tarthatott fenn érdemi hadsereget (a békeszerződés 35 000 főt engedélyezett - nehéztüzérség és repülőgépek nélkül), ráadásul igényeit egyetlen nagyhatalom sem támogatta. 9
