Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Szász Zoltán: A magyar-román közös múlt történetéből
A románság vezető rétege 1867 után egy ideig nyíltan harcolt a dualizmus egész rendszere ellen, nem fogadván el a fennálló jogállapotot. A 80-as évektől a parlamenti passzivitás útját választotta, de a Román Nemzeti Párt tiltakozó hangját sajtóban, felségfolyamodványokban (mint az 1892. évi Memorandum) rendszeresen felemelte. (A konkrét sérelmek ellen - részben a nyugati román propaganda hatására - az európai kulturális és közélet több nagy személyisége emelt szót.) 1905-től immár gazdaságilag és szervezetileg megerősödve, a románság újra a parlamenti aktivitás útjára lépett, most már elfogadva a dualizmus rendszerét, annak keretében harcolván a nemzeti jogokért. 1910-től meg-megismétlődő tárgyalások folytak a kormány és a román vezetők között az erdélyi román kérdés tartós politikai rendezésére. A kor nacionalista közszelleme azonban mindkét fél mozgásszabadságát korlátozta, a sikernek így kevés volt az esélye. A köznapi élet szintjén persze igen erősek voltak a magyar-román kapcsolatok és az államközi kereskedelmi forgalom. A két ország között gyakorlatilag teljesen szabad volt az átjárás, dél-erdélyi román juhosgazdák rendszeresen vitték át nyájaikat a Kárpátokon, székelyek jártak Romániába dolgozni, kisiparosok települtek át, onnan politikusok és írók járogattak Erdélybe; egy fenntartóik által lebontott erdélyi fatemplomot maga a román miniszterelnök szállíttatott el és állíttatta fel saját birtokán. Talán az is jellemző a korra, hogy a sajtóvétségért államfogház büntetésre ítélt írópolitikusoknak, Ion Slavicinak a fogházigazgató segített tudományos munkája Bukarestből érkező kefelevonatában a latin szövegeket javítgatni. Az első világháború kitörésekor a Monarchiával szövetséges Románia semleges maradt. A központi hatalmak Besszarábiát ígérték neki, hogy megnyerjék, az antant viszont Erdélyt ajánlotta fel, ha az ő oldalán avatkozik be a háborúba. 1916. augusztus 17-én végül Bukarest titkos szerződést kötött az antanttal, s ebben Magyarország keleti felét, nagyjából végig a Tisza vonaláig - tehát mélyen belenyúlva a színmagyar területekbe is - Romániának ígérték. Tíz nap múlva a román hadsereg megindult Erdély elfoglalására, a központi hatalmak haderői azonban a támadást hamarosan visszaverték, sőt decemberben elfoglalták Bukarestet is. 1918 tavaszán Románia különbékét kötött a központi hatalmakkal. 1918 őszén a háborús vereség, a szociális és a nemzeti mozgalmak összeroppantották a Habsburg Monarchiát. A magyar forradalom nyomán országszerte nemzeti tanácsok alakultak, amelyek mind maguk akartak dönteni nemzetük jövőjéről. A hatalomra kerülő Károlyi-Jászi-kormány novemberben az aradi tárgyalásokon hajlandó volt a teljes államhatalmat átadni az erdélyi Román Nemzeti Tanács vezetőinek - svájci kantonális fe- deráció mintájára -, de csak a ténylegesen románlakta területek felett. Az erdélyi románság képviselői azonban ezt elutasították, s az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlésen kimondták 26 vármegye teljes elszakadását és egyesülését Romániával, önkormányzatot ígérve a nem román népességnek. Közben novembertől a Román Királyság csapatai - formailag az antant rendfenntartó alakulataiként - bevonultak Erdélybe, majd az új 8
