Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 2. szám - Szász Zoltán: A magyar-román közös múlt történetéből
román katonai határőrvidéket is, amelynek öntudatos, félszabad parasztsága később a nemzeti mozgalom fontos bázisa lett. A számban megszaporodó román értelmiségből sokan mentek át a Kárpátokon, s részt vállaltak a havasalföldi nemzeti újjászületési mozgalmakban. A polgári nemzet kialakulásának menete magyaroknál és románoknál az ütemkülönbségek ellenére is párhuzamos volt, s kezdettől magában hordozta mind az ütközés, mind az együttműködés lehetőségeit. Az 1848. évi magyar forradalom bevezette Erdélyben is a modern állampolgári jogegyenlőséget, s a jobbágyfelszabadítással kb. 1,3 millió hold földhöz jutott az ottani román parasztság. Ezáltal megszületett „a román nemzeti földbirtok“. De mivel a magyar liberálisok kimondták Erdély és Magyarország magyarok által rég követelt teljes unióját, s csak a teljes személyi jogegyenlőséget teremtették meg, de nem ismerték el a románságot külön politikai nemzetnek, a Habsburg-ellenforradalom az „oszd meg és uralkodj“ elve alapján könnyen szembe tudta állítani a két nemzetet. A „magyar úr és román paraszt“ előző évtizedekben leegyszerűsített formában tudatosodott társadalmi ellentétét most Bécsből összekapcsolták „a jó császár“ mítoszával, s amint 1848 őszén megkezdődtek a császári hadműveletek a magyar forradalmi állam felszámolására, Erdélyben véres polgárháború tört ki, amelynek során ezrek pusztultak el, városok és falvak hamvadtak el, jelentős kulturális értékek semmisültek meg. Tragikus történelmi sorsforduló volt ez, amikor a mindkét oldalon meglévő haladó erők is egymás ellenében keresték nemzetük felemelkedésének útját. (A történeti Erdélytől nyugatra élő bánsági, bihari románok többsége önálló arculatát őrizve ugyan, de a magyar forradalom táborában maradt, sokuk harcolt a honvédsereg soraiban.) A rövidebb életű havasalföldi és a sikeresebb magyar forradalom államainak kapcsolata ezzel éppen ellentétesen alakult. Habár terhelte viszonyukat az erdélyi románság kérdése, a két főváros (Pest és Bukarest) egymásban elsősorban a szövetségest látta, s amikor 1848 őszén az orosz és török intervenció leverte Havasalföld forradalmát, több román forradalmár a magyar állam területére menekült, attól remélt támogatást, s kötött szövetséget 1849-ben a magyar kormánnyal. Részt vállaltak abban is, hogy az erdélyi polgárháború véget érjen. Ekkorra már mindkét fél felismerte - egy erdélyi román forradalmár szavai szerint -, hogy „köztünk és közietek a fegyverek sohasem dönthetnek“. A magyar forradalom leverését követő Habsburg-neoabszolutizmus korszakában (1849-1867) az európai román és magyar emigráció - vitáik ellenére - évekig együtt munkálkodott országaik felszabadításáért. Ennek keretében születtek a különböző demokratikus összefogási elképzelések, mint a román Bálcescué, vagy a magyar Klapka és Kossuth Duna- konföderáció terve. Az együttműködés ezúttal túlment a szokásos emigrációs ábrándozásokon. 1859-60-ban a frissen egyesült Moldva-Hava- salföld uralkodójával, A. I. Cuzával megállapodva, a magyar emigráció (olasz-francia támogatással) hozzálátott egy Ausztria elleni felszabadító 6
