Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Joó Rudolf: Etnikum és Régió-Keleten és Nyugaton: Etnikumok és regionalizmus Nyugat-Európában - A. Gergely András: Etnikum és Régió-Keleten és Nyugaton: Rehák László:Nemzet, nemzetiség, kisebbség Jugoszláviában
ságot félévszázada jellemző hídpo- litikára törekvés tgpyei jelennek meg, Joó Rudolf pedig a nyelvi kudarcok, a hatalomátruházás, a szeparatizmus, a kisebbségi tudatok politikai érvényessége témáit elemzi úgy, hogy az etnikai sikerek és kudarcok legott illusztrálhatok lennének jugoszláviai példákkal is. Rehák László írásaiban egy szűkebben vett kisrégió jelenségegyüttese kap rendszerezett megfogalmazást, Joó Rudolf pedig munkájában a kontinens nyugati felének kérdéseivel foglalkozik — de mindketten a területi kiterjedésen túl a társadalmi és politikai értelemben vett regionalizálást ismertetik meg velünk, a kisebbségi lét mikéntjére és történeti, jogi, szervezeti—intézményi hátterére koncentrálnak. Az előzményekből és a kisebbségfogalom alakváltozataiból Joó Rudolf összehasonlíthatatlanul többet idéz föl, viszont Rehák dolgozataiból a történeti mozgásformák helyi „lecsapódása”, historikus értelemben is hozzánk közelebb álló bonyodalmak előképei villannak elő, s teszik izgalmassá a magyar nemzetiség sorsának alakulását. Mindketten kiemelt helyen értékelik a nyelvkultúra szerepét, az intézményesített és nemzetközi megállapodások szerinti jogi garanciákat, az iskolázás feltételeit, a közösségi—kulturális kapcsolatok jelentőségét, a kisebbségi ideológiák szolidaritástartalmait. Mindkét kötetben megfogalmazódik a kisebbség- vagy nemzetiségértelmezések számos veszélye, a nacionalizmusok ártalma, a polarizálódás esélye, ugyanakkor Rehák és Joó egyaránt körüljárják az autonómiaküzdelmek változatait, a pártosodási lehetőségeket, az interetnikai kapcsolatok ígéreteit, a szolidaritás nélkülözhetetlenségét és a nemzetközi (jogi, külpolitikai, gazdasági) biztosítékok formáit. A kisebbségek Kelet-Európábán is szükségképpen bekövetkező vagy legalábbis várható öntudatosodási folyamata fontossá teszi, hogy kiolvassuk e két kötet üzenetéből: a kisebbségi ideológiák és létformák, mentalitásbeli vagy identitásbeli különbségek függetlenek a társadalom osztálytartalmától. Az állam- hatalmak alkotmányos, politikai elválasztása Keleten és Nyugaton, meg Északon és Délen nem a politikai fennhatóságok osztályuralmi típusán múlik, hanem az önkormányzati—önigazgatási intézményrendszer civiltársadalmi garanciáitól függ. A sajátos jugoszláv önigazgatási rendszer demokratikusnak mondott intézmény- típusai olykor semmivel sem „kommunisztikusabbak”, mint a klasszikus vagy modern polgári demokráciák megfelelői. S épp ez az, amiben a két könyv legfőképpen összecseng: tekinthető-e „előképnek” a nyugati minta, ígér-e többet az önigazgató közösségek duna- táji alakzata? Ilyen szempontból is modelladóbb Joó Rudolf kötete, hisz az etnikai és a regionális kisebbségi törekvések „védekező”, egyben opponáló formációit gazdagabb palettán kínálja. Politológiai jelentősége mindkét munkának az lehet, hogy keresi az etnikai tudat alternatívái között érvényes utat, átalakulási célt, valamint mérlegre téve a sokféle hivatkozott igazság és jogosság mellett azt is: milyen állam és társadalom, milyen politikai berendezkedés nyújt ígéretes formát a meglévő etnikai identitásoknak, s milyen szerveződési elv viszi tévútra az érdekegyeztetés minden rendszerben örök kárvallottjait. Időszerű és kö172
