Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Joó Rudolf: Etnikum és Régió-Keleten és Nyugaton: Etnikumok és regionalizmus Nyugat-Európában - A. Gergely András: Etnikum és Régió-Keleten és Nyugaton: Rehák László:Nemzet, nemzetiség, kisebbség Jugoszláviában
mokratikus értékfogalma legyen. A helyi autonómiák, a közigazgatási-, testületi-, vallási- vagy kulturális szabadságjogok több évszázados szakasza után mind a nyugat-európai, mind a kelet-európai régiót a nemzetállamok kialakulása, s párhuzamosan a kisebbségek asz- szimilálása jellemezte. A betagolódás, a beolvasztó politikák hatása a centralizáló törekvések fő célja volt, s a hatalom ellenőrző szerepe az alávetettek egycélú-egylényegű korlátozásában állott. Ám a mesterséges egységesülés és elszíntelenedés eszközrendszerének az alávetettek összetartása, a „központ” ellen szerveződő identitástudat és lo- kalitásfelfogás próbált ellenszere lenni — az etnikai térképek a megmondhatói, milyen sikerrel. A centrum és a periféria viszonya, a politikai vagy gazdasági önállóság érdeke az abszolutista állam érdekei ellenében, a nyelvi- vagy szokáskultúra a kötelezővé tett államnyelv és jogrend intézményeivel szemben mindmáig élteti az önkormányzatiság elérésének vagy visszaszerzésének reményét. A középkor rendi és felekezeti hovátar- tozást mércéül állító elveit az újkorban születő nemzeti szuverenitás politikai kategóriája váltotta föl Keleten és Nyugaton egyaránt. A 19. századi politikai mozgalmakban már mindkét régió néphagyományt és származást kutató csoportjai visznek főszerepet, nemegyszer az etnocentrikus vagy nacionalista historizálás kíséretében. Az önmeghatározás és a függetlenedés kulturális és tudati—nyelvi mozgalmaiban skótok, baszkok, írek, katalánok, flamandok, bretonok és provanszálok törekvései hasonlóságot mutatnak a székelyek, szlovákok, szlovének, horvátok vagy szászok kisebbségi harcaival. A balkáni népek küzdelme a terjeszkedő monarchiák ellen alig valamiben különbözik a katalán, a rétoromán, az okszitán, a fríz vagy a vallon szabdaságküzdelmektől. Az államnemzetek és a soknemzetiségű államok között életre keltek ebben a folyamatban az állam nélküli etnikumok. Az elnyomott ősi származási közösségek, a területátengedéssel vagy annexióval más államokhoz került etnoszok, valamint a bevándorolt kisebbségek nyelvi, kulturális és regionális öntudatosodás során juthattak el korunkban oda, hogy a kisebbségi re- reszánsz ma már egy újfajta tagoltság, más lényegű identitás történelmi szükségszerűségét követeli ki a politikai hatalmaktól. A nyelv és a szokások, a múlttudat és a jövőkép, a joghelyzet és a közösségi kötődések így a társadalmi tudatosság olyan dimenzióit érintik, amelyek a szó antropológiai értelmében új világkép kialakulását sürgetik. Fölöttébb méltatlan lenne e két munkáról — a szűkre szabott terjedelem kötésében — részleteket kiemelve szólani. S ráadásul épp az összeolvasás, az egymásrautaló momentumok, „a mi ügyünkről van szó!” aktualitásai izgalmasak bennük. Rehák kötetében a magyar nyelven most először megjelent két dolgozat is tartalmaz tanulságokat a humánus kisebbségi létfeltételek kialakítása, a többségi felelősség kérdéseiben, miként a történeti párhuzamokat elemezve Joó Rudolf is fölidéz számos kelet-európai sajátosságot. Mindkettőjük munkásságában fontos szerepe van a kisebbségvédelem elméleti alapozásának és a gyakorlati—jogi megvalósításnak. Rehák munkásságában az elmúlt két évtized eseményei mint a jugoszláviai magyar171
