Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KÜLFÖLDI SZAKÉRTŐK FÓRUMA - Garadzsa V.: Együttműködés és etika a nukleáris évszázadban
nukleáris háború következményeit az emberiség nem élné túl, a háború esztelenség lenne. Jelentős visszhangot váltottak ki a Római Klub figyelmeztetései az érlelődő ökológiai katasztrófáról. Természetesen, számolnunk kell az önfenntartási ösztönnel is és a józan ésszel is. Ez szükséges, de nem elégséges. Az ember jövőjének problémája nemcsak a politika és a tudomány problémája, hanem az etika problémája is. A gazdasági, politikai és tudományos tevékenység manapság etikai dimenziót is magában foglal. Ahhoz, hogy megoldjuk a különböző területeken előttünk álló problémákat, a társadalomnak mozgósítania kell erkölcsi tartalékait is. Eme új történelmi helyzetben felértékelődik az erkölcsi jelentősége, mivel a globális problémák megoldása megköveteli az emberek közötti harmónia és együttműködés keresését. A jelenkor fő problémája — az ember problémája. Az, hogy az ember milyen döntéseket hoz, mit választ, nemcsak az értelem, hanem az ember erkölcsi elveinek és viselkedési normáinak függvénye is. A kor parancsa, hogy keressük az együttműködést az egymástól sokféle válaszfallal elválasztott emberek között a jelenkor általános emberi, globális problémáinak megoldása érdekében. Objektíve van szükség az együttműködés, a kölcsönös megértés keresésére. Ezt tükrözi korunk erkölcsi parancsa, az a követelmény, hogy ismerjük el az általános emberi érdekek elsődlegességét valamennyi más érdekkel szemben. E követelmény realizálásának lehetőségei ténylegesen mélyen gyökereznek a fejlődés egész természeti—történeti folyamatában. Együttműködés, a viselkedés kooperatív formái stb. nélkül ugyanúgy nem lehet megérteni az élet fejlődését, mint a létért folytatott küzdelem nélkül, amely az élő anyag önszervező mechanizmusaiba van beépítve. A társadalom az emberek közös élete és tevékenysége valamennyi történelmileg kialakult formájának együttese. A történelem különböző szakaszaiban ez az együttes ellentmondásokon, konfliktusokon, küzdelmeken — ezen belül pedig osztályharcon — keresztül valósul meg. Az osztályharcot a marxizmus egyáltalán nem tekinti a társadalmi élet valamiféle örök vagy univerzális törvényének, amely kimeríti a társadalmi viszonyok egész gazdagságát. A munkamegosztás kezdettől fogva feltételezi — a szó legtágabb értelmében — a kooperáció ilyen vagy olyan formáját, s az együttműködést a társadalmi rendszer mint egész működésének keretei között. A marxizmus bármely emberi történelem előfeltételei közé a társadalmi viszonyokat sorolja, amelyek alatt egyének sokaságának együttműködését érti, függetlenül attól, milyen körülmények között, hogyan és milyen célok érdekében folyik. Az együttműködés itt magától értetődően valamiféle absztrakció formájában jelentkezik, amely lehetővé teszi, hogy összehasonlítsuk az emberi együttélés különböző tí166
