Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KATONAPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Dunay Pál: Törekvések az atomfegyverek-kísérletek korlátozására (1958-1988)
talom esetében valóban kizárta a kijátszás lehetőségét, de mint a szerződés bírálói megállapították, nem akadályozta meg azt, hogy új nukleáris hatalmak fegyverkísérletüket békés célú robbantásnak tüntessék fel.16 A két szuperhatalom korábban egyaránt kiterjedt békés célú robbantási programot folytatott. Helyzetük annyiban különbözött egymástól, hogy az Egyesült Államok 1973-ban hajtotta végre az utolsó ilyen robbantást, mivel csökkent iránta az ipar érdeklődése, a közvélemény környezeti ártalmak miatti aggodalma pedig fokozódott. A Szovjetunió továbbra is bízik abban, hogy bizonyos feladatok megoldásához gazdaságosan alkalmazhatók a békés célú nukleáris robbantások.17 A Szovjetunió programja azonban nem lehet akadálya az átfogó atomcsend egyezmény megkötésének, mivel már az 1970-es évek végén kijelentette, hogy hajlandó felfüggeszteni békés célú nukleáris robbantásait, jelenleg pedig az a hivatalos álláspontja, hogy a teljes körű atomcsend egyezmény érdekében vállalná: többé nem hajt végre békés célú nukleáris robbantásokat.18 A két szovjet— amerikai megállapodás máig sem lépett hatályba, mert az Egyesült Államok azokat a szerződésben meghatározott módszerekkel nem tartja megfelelően ellenőrizhetőnek. s ezért az ellenőrzési rendelkezések újratárgyalása nélkül azokat nem ratifikálja. Tapasztalatok az utóbbi évtizedben Az 1970-es évek második felében a felek nem a robbantási küszöb további leszállítását tartották céljuknak, márcsak azért sem, mert ezt a 150 kilo- tonnás határt közösen alakították ki, sőt egybehangzóan javasolták: „Glenn szenátor: Ki ragaszkodott a 150 kilotonnához? Mi akartuk vagy ők akarták ezt?” Paul Warnke: „Ügy gondolom, mindkét oldalon voltak ennek a küszöbnek támogatói.” Ismét felmerült viszont a kísérletek teljes felszámolásának lehetősége: „Paul Warnke: Ügy véljük, jelenleg céltalan lenne alacsonyabb küszöbértékről tárgyalni. Ehelyett törekvéseinknek az átfogó atomcsend elfogadására kellene irányulniuk.”19 A Carter-kormány hivatalba lépésével a teljes körű atomcsend prioritást kapott a fegyverzetkorlátozási témák sorában. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia folytattak erről tárgyalásokat, amelyek ugyan nem vezettek eredményre, de hozzájárultak ahhoz, hogy bizonyos kérdésekben a felek jelezzék, milyen engedmények megtételére készek és mit tartanak elfogadhatatlannak. Arra számítani lehetett, hogy néhány alapvető kérdésben megmarad a nézetkülönbség: nevezetesen az ellenőrzés, a békés célú robbantások és a tárgyalásokon részt nem vevő két atomhatalom — Franciaország és a Kínai Népköztársaság — helyzete megítélésében.20 114
