Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KATONAPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Dunay Pál: Törekvések az atomfegyverek-kísérletek korlátozására (1958-1988)
pén visszatértek. Amikor az 1974-ben megtartott szovjet—amerikai csúcs- találkozóra egyetlen fontos fegyverzetkorlátozási megállapodás sem állt készen aláírásra, felmerült egy, a föld alatti atomfegyver-kísérletek maximális hatóerejét korlátozó egyezmény megkötésének lehetősége, amit öt hét hajtóerejét korlátozó egyezmény megkötésének lehetősége, amit öt hét alatt sikerült is kidolgozniuk.13 Érthető, hogy a folyamat gyorsítása érdekében a megengedett robbantások maximális hatóerejét olyan magas szinten kellett meghatározni, ami nem tett szükségessé helyszíni ellenőrzést, mivel enélkül is ellenőrizhető volt. Az egyezményben megengedett 150 kilotonnás kísérleti maximum 11 Hirosimára ledobott atombomba robbanóerejével azonos. A föld alatti atomfegyver-kísérleteket korlátozó szerződés értéke volt az, hogy a felek adatcserében állapodtak meg kísérleti telepeik helyét és földtani adottságait illetően. A szerződést sok bírálat érte, aminek egyik oka az volt, hogy túlságosan nagy erejű föld alatti robbantásokat enged meg, másrészt pedig eltereli a figyelmet a teljes körű atomcsend egyezményről.14 Nem tekinthető általánosnak az az álláspont, amely szerint már ennek az igen magas küszöbnek is volt katonai jelentősége, „elterelte ugyanis a figyelmet a több megatonnás atomfegyverekről, a küszöbértéket csak csekély mértékben (talán mindössze kétszeresen) meghaladó hatóerejű nukleáris eszközök irányába.” E felfogás hívei azonban maguk is elismerik, hogy „ezeknek a rendkívül nagy hatóerejű robbanófejeknek a fontossága a különböző célpontokra irányítható több robbanófejes rakéták (MIRV) és a ma létező jóval pontosabb ballisztikus rakéták kifejlesztése következtében mindenféleképpen csökkent.”15 Ez még kiegészíthető azzal, hogy a kifejlesztendő atomfegyverrel szembeni követelményekre az is hatást gyakorol, hogy az adott állam milyen forgatókönyv szerint képzel el egy esetleges nukleáris háborút. A tömeges megtorlás doktrínája és más polgári célpontok megsemmisítését hirdető forgatókönyvek nyilván nagy robbanóerejű atomfegyverek kifejlesztését teszik szükségessé, míg a másik fél katonai létesítményei ellen irányuló támadást tartalmazó elképzelések ezeket nélkü- lözhetővé teszik. Inkább arról van tehát szó, hogy a haditechnikai és doktrinális változások miatt mindennemű katonai kockázat nélkül létre lehetett hozni a föld alatti atomfegyver-kísérleteket korlátozó szerződést,, nem pedig arról, hogy ez az egyezmény korlátozó hatást gyakorolt volna a fegyverfejlesztésre. A Szovjetunió és az Egyesült Államok 1976-ban megállapodást kötött a békés célú nukleáris robbantások korlátozásáról. Azért, hogy ne lehessen föld alatti atomfegyver-kísérleteket békés célú robbantásnak álcázni, s így túllépni a korábbi szerződésben meghatározott maximális hatóerőt, ezek nagyságát is 150 kilotonnára korlátozták. Ez a két szuperha113
