Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1989 (16. évfolyam)
1989 / 1. szám - KATONAPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Dunay Pál: Törekvések az atomfegyverek-kísérletek korlátozására (1958-1988)
ót tehát ezúttal nem vádolhatták azzal, hogy a moratórium ideje alatt készült fel a robbantásra. Utalhatunk azonban arra is, hogy az egyoldalú jogi kötelezettség csak magát a robbantást tiltja, de nem az arra való felkészülést. A politikai és erkölcsi értékelés azonban ettől eltérő lehet. A Szovjetunió a kísérletek 1961 szeptemberi felújítását egy újabb atomhatalomnak az atomklubhoz történő csatlakozásával indokolta. Franciaország, amely már 1957 márciusában kifejezte szándékát, hogy atomhatalommá váljon, 1960. február 13-án végrehajtotta első kísérletét és 1961. április 25-ig négyszer végzett légköri atomrobbantást. Vannak azonban, akik úgy vélik, hogy a kísérletek felújításának tényleges oka az akkori szovjet katonai vezetés ellenállása volt a moratórium fenntartásával szemben.7 Véleményem szerint a francia robbantásokra való hivatkozás annyiban nem helytálló, amennyiben 1961. április 25-től szeptember 1-jéig, amikor a Szovjetunió felújította kísérleteit, Franciaország nem hajtott végre robbantást, holott május 15-én még azt közölte, hogy moratóriumának akkor vet véget, ha Franciaország folytatja kísérleteit. Feltehetően szerepet játszott a szovjet magatartás megváltoztatásában akkor az a tényező is, hogy úgy vélték, nincs remény az átfogó atomcsend egyezmény megkötésére. Valószínű, hogy az átfogó atomcsend elérését az 1960-as évek elején akadályozták a szerződés betartása ellenőrzésének nehézségei, valamint a Keletnek és a Nyugatnak ebben a kérdésben egymástól gyökeresen eltérő nézetei. A Szovjetunió kezdetben úgy vélte, hogy az atomfegyver-kísérletek teljes körű tilalmát olyan egyezmény mondhatja ki, amely semmilyen ellenőrzési rendelkezést nem tartalmaz. Az Egyesült Államok és Nagy- Britannia ezzel szemben elsődleges fontosságúnak éppen az ellenőrzés szabályozását tartotta és ezt olyan nemzetközi szervezetre akarták bízni, amely többségi szavazással hozta volna meg döntéseit. A szerződés eszerint tartalmazta volna, ha bármelyik részes államban olyan esemény történik, amely kísérleti atomrobbantásnak tűnhet, helyszíni ellenőrzésre kerüljön sor. A Szovjetunió és a Nyugat is később módosította eredeti álláspontját. Hajlandónak mutatkoztak évente meghatározott számú helyszíni ellenőrzésbe beleegyezni, bár a két fél szerint elfogadható szám között jelentős volt a különbség. Az Egyesült Államok évente húsz helyszíni megfigyelést, a Szovjetunió viszont legfeljebb hármat-négyet tartott szükségesnek. A különbség a hét, illetve a négy helyszíni ellenőrzés között mindvégig fennmaradt.8 Tény, hogy az Egyesült Államok háromszor is — 1959-ben, 1960-ban és 1962-ben — azt ajánlotta, hogy hozzanak létre részleges atomcsend-egyezményt, amely nem tüt ja a föld alatti atomfegyver-kísérleteket, s ezáltal nélkülözhetővé teszi a helyszíni ellenőrzést, a szerződés megkötésének fő akadályát. A Szovjetunió ezt 1963-ig határo111
