Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 3. szám - KELET-NYUGATI ÚJSÁGÍRÓ-TALÁLKOZÓ BUDAPESTEN - Berecz János: A glasznoszty és a kelet-nyugati kapcsolatok

szövetségekként is külön tömörültek, és egymástól jelentősen eltérő ideológiai rendszer, eszmerendszer által vezéreltetnek.

Ma már nemcsak sejtéseink, hanem történelmi tapasztalataink is vannak arról, hogy az ilyen jellegű szembenállás gyakorlati megvalósulása többféle lehet. Lehet harc, de lehet versengés is. Vezethet elhatárolódáshoz, de lehet együttműködés is. Növelheti a pusztulás, a pusztítás eszköz- rendszerét, de ha a józan ész irányít es vezet bennünket, akkor serkenthet az életben maradás esélyeinek felkutatására.

A szembenállás elvezethet oda is, hogy pazaroljuk szellemi és anyagi javainkat, felesleges és veszélyes eszközrendszereket hozhatunk létre, de elvezethet oda is, hogy mindkét fél épít az emberiség szellemi értékeire, tudására, a tudományra és ösztönözheti az anyagi és szellemi javak észszerű, normális, okos felhasználását mindannyiunk, az egész emberiség javára. „Ha szólnak a fegyverek, hallgatnak a múzsák” — vélték nem alaptalanul az emberiség, de leginkább Európa közös gyermekkorának főszereplői, a régi görögök. Nos, az információrobbanásba szinte beleremegő kor fiaiként mi hozzátehetjük: ha hallgatnak is a fegyverek, helyettük harci eszközként szólnak a rádiók, televíziók, zakatolnak a nyomdagépek. Ezért meggyőződésem, hogy a tájékoztatás személyiségei erősebbek lehetnek minden hadseregnél. Mire mozgósítanak, hogyan tájékoztatnak? Az együttműködést keresik vagy a szembenállást élezik? Őszinte, nyílt tájékoztatással is megbecsülik az emberi értékeket, netán az értékek pusztulását kiváltó szembenállás feszítő erőivé válnak? Mindez útválasztás kérdése. És ha a megértést, az együttműködést, a termékeny vitát, a dialógust választjuk, akkor — még egyszer megerősítem —: a tájékoztatás személyiségeinek serege és a tájékoztatás egésze erősebb lehet bármilyen hadseregnél.

Nagy tehát a felelősségünk, és ebben nem mutogathatunk egymásra. Minden ország tájékoztatási személyiségei, köztük a kelet—nyugati tájékoztatás kérdéseinek szakemberei csak közös utat járhatnak. Így van ez akkor is, ha jónéhány kérdésben más a véleményünk, más a meggyőződésünk, más normák szerint élünk és dolgozunk. De a kor parancsa, hogy a glasznoszty szellemében keressük a kelet—nyugati együttműködést. Küldetés ez, amelynek teljesítéséhez hitünk szerint Budapest jó légkört biztosít.

Természetesen elsősorban szovjet barátainkra hárul az a felelősség, hogy a „feltaláló” jogán értelmezzék és éljék a glasznoszty tartalmát és szellemét. De a tanácskozás létrejöttének ténye, a részvétel sokoldalú jellege, beleértve a szovjet kollégák jelenlétét, arra ösztönöz, hogy mindannyian hozzájáruljunk a nyolcvanas évek legfényesebb karrierű szavának definiálásához. Én magam úgy ítélem meg, hogy a glasznoszty először is egy közéleti szellemi atmoszférát jelent, amely 1985 áprilisától

106