Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Demus László: A magyar külpolitika hozzájárulása az európai biztonság és együttműködés folyamatához
enyhülés védelmére, a kelet—nyugati kapcsolatrendszer, a politikai párbeszéd folytatására, szélesítésére, különösen akkor, amikor romlik a két nagyhatalom kapcsolata? A 70-es évek második felében a magyar külpolitikai gondolkodás még inkább- abból indult ki, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok meghatározó jelentősége miatt valószínűleg a kelet—nyugati viszonyban elért eredmények sem tarthatók fenn abban az esetben, ha a két nagyhatalom viszonya megromlik, illetve a szovjet—amerikai kapcsolatok romlása törvényszerűen lefékezi vagy lehetetlenné teszi a kisebb szocialista és tőkés országok közötti kétoldalú kapcsolatfejlesztést, a politikai párbeszéd folytatását. Ez a felfogás a 30-as évtized első felében vált a magyar külpolitika számára gyakorlati problémává. Egyfelől ugyanis bekövetkezett a szovjet—amerikai kapcsolatok romlása, növekedett a kelet-nyugati feszültség. Másfelől a magyarországi nyitott gazdasági és politikai fejlődés egyre szilárdabban illeszkedett a kelet-nyugati kapcsolatrendszerbe, s nem bezárkózást, hanem további nyitást igényelt. Az előzetes elméleti számítga- tásokkal ellentétben azonban a szovjet—amerikai viszony elég nagyarányú romlását nem követte automatikusan a szocialista-tőkés kétoldalú kapcsolatrendszer beszűkülése. A feszültség elemeinek növekedése nyomán nem szűntek, nem tűntek el ugyanolyan arányban az együttműködés, az enyhülés elemei. Nem romlottak meg a kapcsolatok a Szovjetunió és más nyugat-európai tőkés országok között olyan mértékben, mint ahogy a szovjet—amerikai viszony megromlott. A feszültségnövekedés kapcsolatrontó hatásának még inkább ellenálltak a kisebb tőkés országok. Többek között a kisebb szocialista országokkal meglévő kapcsolataik viszonylatában. Abban a kérdésben tehát,hogy lehetséges-e ilyen feszült körülmények között kitartani a gazdasági és politikai kapcsolatépítési politika mellett, a magyar külpolitika a kelet—nyugati párbeszéd igenlése és folytatása mellett voksolt. Arra a következtetésre jutott, hogy az együttműködés elemei, különösen a kisebb európai tőkés és szocialista országok viszonylatában szívósan ellenállnak a feszültség növekvő rohamainak, hullámainak. Sőt, a feszültség növekedésének idején éppen a kisebb szocialista és tőkés országok együttműködése, kapcsolatai válnak az enyhülés elemeinek fő hordozóivá, átmentőivé a következő enyhültebb szakaszra. Ebből következett a gyakorlati felismerés: a megnövekvő feszültségek időszakaiban még inkább arra kell törekednünk, hogy megőrizzük vagy ne engedjük elfogyni a kelet—nyugati párbeszéd és a kölcsönös érdekéken alapuló együttműködés tartalékait. A Szovjetunió története, a szovjet külpolitika hét évtizedes tapasz40
