Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Matus János: A szovjet-amerikai kapcsolatok politikai-pszichológiai összetevői
szüllségforrás maradt fenn továbbra is, amelyeknek felszámolása részben hosszú időt vesz igénybe, részben bizonytalannak tűnik belátható időn belül. A legbiztatóbb fejlemények a fegyverzetkorlátozási tárgyalások területén történtek. Optimizmusra adhat okot, hogy mindkét fél érdekelt további megállapodások elérésében, és még ebben az évben sor kerülhet a hadászati támadófegyverek ötven százalékos csökkentését előirányzó megállapodás aláírására. Kevésbé tűnik biztatónak a két nagyhatalom együttműködése a regionális válságok ügyében, ahol nem sikerült eredményeket elérni az eddigi tárgyalásokon. Ez tekinthető a konfrontáció legakutabb területének, itt várhatók a leginkább destabilizáló tendenciák a jövőben is. A szovjet—amerikai viszony jelenlegi javuló tendenciáját célszerű egybevetni a kapcsolatok hetven éves történetével, amely alapvetően ciklikus fejlődést mutat. Rendkívüli feszültségekkel terhes és enyültebb időszakok felváltva követték egymást a két ország viszonyában. Az Egyesült Államok részt vett a fiatal szovjet állam elleni külső fegyveres intervencióban az októberi forradalom győzelme után. Ékkor volt a legélesebb a szembenállás. A második világháború éveiben szoros együttműködés, szövetségi viszony alakult ki a két nagyhatalom között a hitleri Németország elleni háborúban. Ez az időszak volt a legkooperatívabb kapcsolatok periódusa. A szembenállás és együttműködés elemeinek arányát tekintve a kapcsolatok többi szakasza e két szélső érték között helyezkedik el. A kapcsolatok valamennyi szakaszára jellemző az ellentmondásosság, az érdekek ütközése, a konfrontáció és a kooperáció együttes jelenléte. A szovjet—amerikai viszony romlása vagy javuló tendenciája egy sor tényező komplex hatása következtében alakul ki. Ezek között mindenekelőtt meg kell említeni a két országban bekövetkezett belső változásokat, nem utolsósorban a vezetésben történt személyi változásokat és a nemzetközi helyzet módosulásait, mindenekelőtt a világ különböző térségeiben kialakult válsághelyzeteket és regionális konfliktusokat. Az ezekre történt reagálás szinte kivétel nélkül érintette a két nagyhatalom viszonyát. A feszültségek érzékelhető csökkenése, a kapcsolatok lényegesebb javulása csak akkor következhetett be, amikor mindkét fél részéről megvolt az erre irányuló politikai akarat, és az általános nemzetközi helyzet is ilyen irányú hatást gyakorolt. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején a két országban történt belső változások érlelték a viszony lényeges javulásának feltételeit. Az akkor zajló élénk nemzetközi folyamatok azonban nem kedveztek ennek. A gyarmati rendszer bomlásának gyorsulása és a nyomában kialakuló válsághelyzetek automatikusan szembeállították a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. Nem kedvezett a kapcsolatoknak az a tény sem, hogy ebben a periódusban az Egyesült Államok lé64
