Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Matus János: A szovjet-amerikai kapcsolatok politikai-pszichológiai összetevői
MATUS JÁNOS A szovjet-amerikai kapcsolatok politikai-pszichológiai összetevői A szovjet—amerikai kapcsolatok iránt — azok potenciálisan veszélyes és globális következményei miatt — senki nem maradhat közömbös. Minden ország és nép számára, nagyságától és szövetségi hovatartozásától függetlenül ugyanazok az aggódó kérdések fogalmazódnak meg a két nagyhatalom viszonyával kapcsolatban. Meg tudja-e állítani a két szembenálló fél a fegyverkezési verseny veszélyes spirálját? Képes lesz-e konfliktusait úgy kezelni, hogy azok ne fokozzák tovább a konfrontációt? Kizárható-e bizonyossággal a nukleáris háború, amelynek következménye az egész emberi civilizáció biztos pusztulása lenne? A két nagyhatalom népei természetesen részesei ennek a fenyegetett helyzetnek, és viselik a fegyverkezési verseny súlyos anyagi terheit is. A 80-as évek első felében a világ közvéleménye fokozott aggodalommal figyelte a szovjet—amerikai kapcsolatok megromlását, a feszültség fokozódását és a fegyverkezési verseny veszélyesen növekedő ütemét. Mindezek negatívan hatottak a nemzetközi légkörre, mindenekelőtt a kelet—nyugati viszonyra. Kedvező hatást eredményezett a kapcsolatok lassan kibontakozó javulása az évtized közepétől, majd az egymást követő csúcstalálkozókon a két fél kitartó erőfeszítéseinek eredményeként kialakultak egy történelmi jelentőségű megállapodás előfeltételei. Az 1987. decemberi washingtoni csúcstalálkozón aláírt fegyverzetkorlátozási megállapodás, amely első ízben eredményezte meglévő fegyverrendszerek — a közepes hatótávolságú és harcászati-hadműveleti nukleáris rakéták — megsemmisítését, valódi mérföldkőnek tekinthető a két nagyhatalom kapcsolataiban. A szovjet—amerikai viszony javuló tendenciája azonban csak óvatos optimizmusra adhat alapot, hiszen számos megoldatlan probléma és fe53
