Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Demus László: A magyar külpolitika hozzájárulása az európai biztonság és együttműködés folyamatához
Ennek is köszönhető, hogy a bécsi találkozón a nemzeti kisebbségek kérdése már a tárgyalások fontos részévé, napirendi pontjává vált. Fellépéseikben a magyar küldöttek mindenekelőtt saját gyakorlatunkat ismertetik. Álláspontunk kifejtése ugyanakkor pontosan és egyértelműen érzékelteti azt is, hogy mi a magunk részéről mit várunk el a többi résztvevőtől, s hogyan képzeljük el az igazságos és az összeurópai együttműködés elveivel összhangban álló nemzetiségi politika elveinek megvalósítását az állami gyakorlatban. Ez nem beavatkozás mások belügyeibe. Mindenkor abból indulunk ki, hogy a mai modern Európában az egyes országok nem fejlődhetnek egymástól elszigetelten, szuverenitásukat ad ab- surdumig fokozva. Éppen ellenkezőleg: az európai együttműködés betűje és szelleme az egyes országok belső fejlődésének fokozódó kölcsönhatását, ennek nyomán az európai országok bővülő egymásrautaltságát ismeri el és tükrözi. Magyar részről ilyen szellemben kezeltük és kezeljük saját belső fejlődésünk dolgait, különösen az utóbbi néhány évben, nem félve az összehasonlítástól és a kritikától sem. A helsinki folyamat logikája ezt a magatartást követeli meg fokozódó mértékben minden résztvevőtől, függetlenül a gazdasági és társadalmi rendszer milyenségétől, szövetségi rendszerhez való tartozástól. A fentiekkel függ össze a harmadik tanulság, hogy a záróokmány végrehajtása egyetlen együttműködési területen sem függ, függhet a társadalmi-politikai rendszer milyenségétől. A katonai biztonság erősítése, a katonai szembenállás magas szintjének leépítése, a leszerelés minden résztvevőnek egyformán életbevágó érdeke, függetlenül attól, hogy a Varsói Szerződés tagállamáról, NATO-országról vagy semleges országról van-e szó. A kelet—nyugati gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok fejlődését senki sem teheti attól függővé, hogy partnere módosítsa vagy megváltoztassa saját gazdálkodási rendjét, feltételeit. Senki sem várhatja el azt, hogy az együttműködés bővítésének érdekében csupán a másik fél tegyen lépéseket, engedményeket. Ugyanígy nem felel meg a valóságnak az sem, hogy az emberi jogok, a humanitárius kapcsolatok teljesítése csak a kapitalizmusban, a polgári társadalmakban lehetséges, a szocialista társadalmak képtelenek a vállalt kötelezettségek megvalósítására. Éppen a Szovjetunióban és más szocialista országokban végbemenő átépítési, demokratizálódási folyamat változásai bizonyítják a legjobban, hogy az egyéni és társadalmi érdek összehangolása, az egyének jogainak biztosítása a szocialista országokban éppolyan jog és kötelesség, mint a polgári társadalmakban. Mint ahogy a nyugati országokban a humanitárius kapcsolatok fejlesztésével, az emberi jogok gyakorlásával összefüggésben vállalt kötelezettségek teljesítésének hiányosságai vagy a vállalt kötelezettségekkel ellentétes helyzetek gyakorisága is azt mutatja, hogy e téren is 38
