Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - Demus László: A magyar külpolitika hozzájárulása az európai biztonság és együttműködés folyamatához
feladatuknak tartották, hogy képviseljék és védelmezzék az európai államok együttműködését szabályozó helsinki tíz elv egységét, kiegyensúlyozottságának megőrzését, hogy az európai katonai enyhülést előmozdító bizalomerősítő lépések, a leszerelés kérdései, az emberi jogok és a humanitárius kapcsolatok jelentőségüknek megfelelően egyformán hangsúlyt kapjanak. Az együttműködésnek van azonban egy olyan területe, amelyben a sajátos magyar érdekek és megkülönböztetett érdeklődés már a Helsinkihez vezető út elején kifejezésre jutott. Ez pedig a második kosár, vagyis a kelet—nyugati kereskedelem, a gazdasági kapcsolatok, a műszaki-tudományos, környezetvédelmi stb. együttműködés területe volt. Hazánk képviselői a szerkesztési munka során önállóan vagy társszerzőségben másokkal éppen e kérdések kapcsán nyújtották be a legtöbb szöveg- javaslatot. A gazdasági mechanizmus 1968-ban történt módosítása nyomán hazánk helyzete olyan sajátosságokkal gazdagodott, amelyek Lengyelországgal együtt különösen fogékonnyá tettek bennünket a kelet— nyugati gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok jelentőségének megítélésében. A magyar külpolitika a helsinki záróokmány végrehajtásában A helsinki záróokmányban rögzített megegyezések szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezleten (EBEÉ) részt vevő 35 állam — 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada — a megegyezésekben foglalt együttműködési ajánlásokat és kötelezettségeket háromféle módon, egyoldalúan, az egymással meglévő kétoldalú kapcsolataiban, valamint az EBEÉ sokoldalú tanácskozásai kereteiben valósíthatja meg. A vállalt kötelezettségeknek megfelelően a Magyar Népköztársaság az elmúlt tizenkét esztendőben azon tevékenykedett, hogy a helsinki záróokmány ajánlásait és kötelezettségeit a lehető legteljesebben beépítse a magyar gazdasági és társadalmi fejlődés szövetébe. A magyar tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a részt vevő országoknak a záróokmány kétoldalú, illetve sokoldalú végrehajtásához szükséges hátteret mindenekelőtt az biztosítja, ha az egyes részt vevő országok belső gyakorlatában a helsinki záróokmányban rögzített kötelezettségvállalások minél teljesebben beépülhetnek. Legyen szó akár a kereskedelmi, gazdasági együttműködés feltételeiről, akár az információs együttműködés előírásairól vagy az emberi jogokról és a humanitárius kapcsolatokról. Az egyoldalú végrehajtás révén az egyes részt vevő államok a leg36
