Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 3. szám - Vincze Attila: A Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusa: a folyamatosság és az előrelépés igénye
a funkcionárius réteg konzervatív részének érdekeit.13 Sokan még az üzemi párttitkárok közvetlen vállalatirányítási funkciójának korlátozását is a párt vezető szerepe elleni támadásnak minősítették. A két kongresszus között a kínai párt nagy lépést tett előre a doktrí- nerséggel való szakítás, az elmélet és a gyakorlat összhangjának megteremtése felé. Ennek során kemény bírálatban részesült Mao Ce-tung számos tétele és gyakorlati megoldása.14 A visszahúzó erők részéről érthetően ez is ellenállásba ütközött. Az új kínai politikai stratégia nélkülözhetetlen eleme a külföld felé való nyitás, a nemzetközi kapcsolatok rendszerébe történő betagozódás, a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódás, a külföldi működő tőke bevonása a kínai fejlesztési programokba, különleges gazdasági övezetek és nyílt körzetek kialakítása, kínai—külföldi vegyes tőkéjű, valamint külföldi tulajdonú vállalatok létesítése. Jellemző adat, hogy Kína külkereskedelmi forgalma 1978 és 1987 között több mint három és félszeresére növekedett, s elérte a 82,7 milliárd dollárt. Kína 1980 óta tagja a Nemzetközi Valutaalapnak és a Világbanknak, részt vesz az Ázsiai Fejlesztési Bank munkájában. Az ország adósságállománya 1986-ban — becslések szerint — 20 milliárd dollár körül volt. 1987-ben 26,9 millió külföldi — túlnyomórészt Nyugaton élő kínai — látogatott az országba, és kínai állampolgárok tízezrei utaztak külföldre. A külvilágot és Kínát összekötő csatornákon új —sokszor sekélyes — „értékek”, magatartás- formák is beáramlottak az országba. Mindezt szintén sokan rosszallották. A XIII. kongresszus előtti időszaknak is egyik fontos feladata volt Kína egységének helyreállítása. A tajvani kérdésben továbbra sem történt érdemi előrelépés, de a hongkongi és a makaói kérdésben volt haladás, amennyiben Kína Nagy-Britanniával 1984-ben, Portugáliával 1987- ben egyezményt kötött arról, hogy a század utolsó éveiben Kína helyreállítja szuverenitását e két terület fölött az „egy ország — két rendszer” elve alapján.15 Ez a megoldás sokakban aggodalmat keltett, némelyek az említett elvet immár a szocializmus elárulásának, valamiféle új gyarmati konstrukciónak tekintik. A két kongresszus között a kínai belső helyzet alakulásának nem lebecsülhető jelentőségű — de nem is a legfontosabbak közé tartozó ■— eseménye volt a nemzetiségi kérdés viszonylagos éleződése. Ez az atomkísérletek ellen irányuló ujgur diákmegmozdulásokban, valamint a kongresszus előtt kirobbant tibeti eseményekben fejeződött ki. 9
