Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 2. szám - KÜLFÖLDI SZAKÉRTŐK FÓRUMA - Klein, Jean: A nemzetközi biztonság időszerű vonatkozásairól
a transzatlanti kapcsolatokban támadtak. Franciaország az adott esetben külön álláspontra helyezkedett: nem volt hajlandó csatlakozni a Nemzetközi Energia Ügynökséghez, amelynek a létrehozása azt a kockázatot hordozta magában, hogy kiéleződnek a nyersanyag- és energiatermelő, illetve -fogyasztó országok ellentétei. Az európai integráció ilyenformán elszenvedte az „olajsokkok” megpróbáltatásait, és az EGK-tagállamok — ahelyett, hogy lépéseiket összehangolva egységesen reagáltak volna a kihívásra — rendezetlen sorokban, külön-külön igyekeztek megoldani a problémákat, amelyekkel szembekerültek. Végül, nem lehet lebecsülni azokat a negatív hatásokat sem, amelyeket az energiaárak növekedése az európai szocialista országok gazdaságára és a kelet—nyugati együttműködésre gyakorolt. A nyugati világ emellett nagy gondot fordított arra is, hogy enyhítse azoknak a tengeri szállítási útvonalaknak a sebezhetőségét, amelyeken a gazdasága fejlesztéséhez szükséges termékek és nyersanyagok érkeztek; egyebek mellett intézkedéseket hozott a Perzsa- (Arab-) öböl szorosain áthaladó, illetve az afrikai kontinenst a Jóreménység fokának érintésével megkerülő flottacsoportosítások védelmére. Mindamellett egy haditengerészeti erők bevetésével megvívandó háború kockázatát nem szabad túlbecsülni; kevéssé valószínű, hogy a nagyhatalmak vagy szövetségeseik békeidőben kalózakciókat hajtanának végre kereskedelmi hajók ellen. Joggal vethető fel az a kérdés is, vajon mennyire lehetne hatékony egy létfontosságú érdekszférában végrehajtandó katonai akció, függetlenül attól, hogy célja a szférának egy ellenséges hatalom befolyása alól való kiragadása, vagy egy belső ellenzék által fenyegetett rendszer életben tartása. Az amerikai—iráni kapcsolatok alakulása — attól az időtől kezdve, amikor a sah még a nyugati érdekek szavatolójának tűnt az Öböl térségében — rávilágított az amerikai hegemonista politika korlátáira; az az ellenállás pedig, amellyel a Szovjetunió Afganisztánban találja magát szemben, ékesen bizonyítja, hogy mennyire elégtelenek a katonai eszközök egy olyan rendszer hatalmon tartásához, amelynek legitimitását a lakosság többsége vitatja. Eddigi fejtegetéseinkben mindenekelőtt a biztonság katonai dimenziójára helyeztük a hangsúlyt — a védelmi politikák kidolgozásakor és megvalósításakor azonban másféle fenyegetéseket is számításba kell venni. Franciaországban az 1959-es kormányrendelet világosan leszögezi a védelem globális jellegét, és a kormányzati gyakorlat jelentős mértékben támaszkodik erre a rendeletre. Az állampolgárok tisztában vannak azzal is, hogy milyen követelményeket támaszt az életformájukat és politikai szabadságjogaik gyakorlását fenyegető bárminemű’ veszéllyel szembeni mozgósítás — még ha a leghatékonyabb visszavágások megválasztása 163
