Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 2. szám - KÜLFÖLDI SZAKÉRTŐK FÓRUMA - Klein, Jean: A nemzetközi biztonság időszerű vonatkozásairól

vott előnyét. E tézis alátámasztására gyakran hivatkoznak az 1973-as arab-izraeli háború egyik epizódjára, amikor is a Szovjetunió bejelentette, hogy szovjet csapatokat vet be egy bekerítéstől fenyegetett egyiptomi csapattest megsegítésére, az Egyesült Államok pedig azzal tántorította el ettől, hogy riadókészültségbe helyezte nukleáris erőit. Egyes szakértők ebben az amerikai lépésben ,,a szakadék szélén való táncolás” diplomáciájának megnyilvánulását látták, és úgy vélekedtek, hogy a világ a nukleáris konfrontáció küszöbére sodródott. Valójában az amerikai riadókészültség korántsem volt ilyen drámai jelentőségű. Amint azt Gallois tábornok kimutatta, mindenekelőtt egy „vészjelző lámpa” meggyújtásáról volt szó, amellyel tudatára adták az ellenfél-partnernek, hogy a konfliktus dinamikája közvetlen konfrontációba sodorhatja a két nagyhatalmat, ezért tanácsos haladéktalanul tárgyalásokat kezdeni az ellenségeskedések beszüntetéséről, és végül tűzszünetre kényszeríteni a hadviselő feleket.

Ennek az epizódnak a kimenetelét ismerjük, így kétségkívül sokkal könnyebb értekezni róla, mint javaslatokat tenni vagy jóslatokat megkockáztatni olyan, most zajló konfliktusok ügyében, mint péTdául az iraki— iráni háború. Mindamellett látható, hogy a nagyhatalmak ez utóbbi esetben is rendkívüli mértéktartásról tesznek tanúbizonyságot, és gondosan ügyelnek arra, nehogy olyan fogaskerekek közé nyúljanak, amelyek végzetesen elkaphatnák őket. E tekintetben figyelemreméltó, hogy a „horizontális eszkaláció” koncepciója, amelyet annak idején Samuel P. Hun- tigton, a Harvard Egyetem professzora fejtett ki, már nem örvend olyan népszerűségnek a nyugati világban, mint megjelenésekor. Ha az egyik fél egy helyi agresszióra való visszavágásként valahol „második frontot” nyitna, azt a másik komoly kockázati tényezőként fogná fel, amely általános világégéshez vezethet.8 Mivel minden olyan háború, amelybe a két nagyhatalom belebonyolódna, a végletekig eszkalálódhat, érthető, hogy mindketten igyekeznek távol tartani magukat az ilyen eshetőségtől: Gorbacsov és Reagan 1985 novemberében Genfben elismerte, hogy „a nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és nem szabad megvívni”.

Ha a szándékosan indított agresszió, vagy valamely periferikus konfliktus kiszélesedése inkább csak elméleti feltételezésnek tekinthető is, amelyek ma már nemigen keltenek nyugtalanságot, ugyanez már nem mondható el a fejlett ipari országoknak a nyersanyag- és energiatermelő, illetve -exportáló országoktól való függőségéről. A kérdésről élénk viták folytak a hetvenes években, miután az arab országok olaj embargót hirdettek, és a „fekete arany” ára a négyszeresére nőtt. Itt most nem térhetünk ki annak elemzésére, hogy milyen hatást gyakoroltak ezek a lépések az importőr országok gazdasági és politikai életére. Csupán azokra a feszültségekre utalunk, amelyek a fejlemények nyomán az EK-ban és

162