Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 2. szám - KÜLFÖLDI SZAKÉRTŐK FÓRUMA - Klein, Jean: A nemzetközi biztonság időszerű vonatkozásairól
megtorló csapásokkal szemben, az amerikai vezetők idegenkednek attól a gondolattól, hogy nukleáris fegyvereket vessenek be a periférikus hadszíntereken indítandó esetleges agresszió visszaverésére. Fő feladatuknak a nukleáris küszöb emelését tekintik, és különféle módszereket dolgoztak ki annak elkerülésére, hogy a szövetségek működési mechanizmusa automatikusan belesodorja őket egy nagyobb szabású konfliktusba. Ebből a szempontból az 1987. december 8-ikán Washingtonban aláírt megállapodás úgy értékelhető, mint amely hozzájárul az elrettentés stabilizálásához, hiszen olyan — ellenerőként szolgáló — fegyverrendszerek felszámolását irányozza elő, amelyek válság esetén a megelőző csapások kivételes fontosságú célpontjai lettek volna. Emellett erősödik az olyan katonai potenciálok kifejlesztésének tendenciája, amelyek földrajzilag körülhatárolt övezetet érintő, egyre inkább szelektív válaszcsapások végrehajtására alkalmasak. A „Szelektív elrettentés” (Discriminate deterrence) címmel az Egyesült Államokban 1988 januárjában közzétett jelentés sokat elárul Washington új gondolkodásmódjáról. Jóllehet a dokumentum a NATO által 1967-ben elfogadott rugalmas reagálás stratégiájának főáramába illeszkedik, mégis nyugtalanítja az európaiakat, akik az új amerikai megnyilatkozásokat és az INF-fegyverek felszámolásáról kötött megállapodást annak jeleként értelmezik, hogy gyengül az atlanti szövetség valamennyi tagállamát egymáshoz fűző „kockázatok közössége”. Egyébként az a tény, hogy az angolszász szakértők körében ismét kezd népszerűvé válni a „hagyományos elrettentés” (conventional deterrence) eszméje, azt a tézist támasztja alá, hogy konfliktus esetén az ellenségeskedések Európára korlátozódnának, és azok terhét teljes egészében a hadszíntérré váló országoknak kellene viselniük. Más szóval a háború, amelyről azt hitték, hogy veszélyét az atombombától való rettegés már elűzte, ismét végzetessé válna a közép-európai államok számára, mert még ha kizárólag hagyományos fegyvereket vetnének is be, a harcok térségében akkor is elpusztulna az ipari társadalmak anyagi bázisa. Ezek azonban csak találgatások; valószínű, hogy az amerikai elrettentés árnyéka, valamint az önálló nukleáris döntéshozatali központok léte Nagy-Britanniában és Franciaországban a jövőben is bizonytalansági tényezőként szerepel majd a potenciális agresszor számításaiban, és a végletekig fokozódó eszkalációtól való félelem elrettenti majd az erőpróbától. Végül, a háborús forgatókönyvek sorában olykor megemlítik egy olyan korlátozott konfliktus kiszélesedésének az eshetőségét is, amelybe a két nagyhatalom egyike azért avatkozna be, hogy megakadályozza valamelyik szövetségesének vereségét. Csakhogy ébben az esetben szembetalálná magát a másik nagyhatalommal, amely ugyanilyen súlyt helyezne arra, hogy szövetségese megőrizze vagy kiterjessze a hadszíntéren kiví161
