Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 2. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK-POLITIKAI BIZTONSÁG - Kiss J. László: A biztonság értelmezéséről a nyolcvanas években
csak látszólagos megoldást nyújtott. A műszaki fejlődés következtében az elrettentés tökéletesedése az ellentétébe való átcsapásának az esélyeit növelte meg. A nukleáris fegyverek robbanóerejének a csökkenésével és a szelektívebb alkalmazás lehetőségével csökkent a nukleáris fegyverektől való félelem is. Ennyiben az a kísérlet, hogy az elrettentés politikai doktrínáját a nukleáris fegyverek miniatűrizálódása és a nagy célpontosság útján tegyék hitelessé, szükségképpen az elrettentés miniatűrizálódásának a folyamatát gyorsította fel. Így a nukleáris fegyverek állandó tökéletesítése egyfelől a fegyverzetellenőrzés politikai kereteit feszítette szét, másfelől elősegítette az atomfegyverek depolitizálódását. Paradox módon, minél tökéletesebb a nukleáris elrettentés, annál veszélyesebb. Nem véletlen, hogy Dieter Senghaas a nukleáris elrettentésben egy „koncepció restaurációját” látja, abban az értelemben, hogy a politika a prenukleáris korszak „mértéke” szerint ismét a katonai erőszaknak rendelődik alá.15 A pótfegyverkezési vitában számos, a békemozgalomhoz közelálló szakértő a nukleáris háború veszélyes „racionalizálására” hívta fel a figyelmet, amely arra irányult, hogy a nukleáris háborút a feltételezett „korlátozottságában” a konvencionális háború elfogadhatósága értelmében fogja fel. Valójában a „rugalmas válaszadás” NATO-doktrínája a „túl korai alkalmazás” veszélyét idézi fel, s a „pótfegyverekkel” az alkalmazási idő drámai csökkenése (aki elsőként lő, másodikként hal meg) a növekvő önelrettentés irányában hatott. Lényegében ez a fejlődés azt a kérdést vetette fel, hogy hosszú távon tartható-e az olyan biztonságpolitika, amely a nukleáris fegyverekkel épp azt semmisíti meg, amit meg kellene védenie, illetve hiteles lehet-e az a biztonságpolitika, amely az ellenfelet önmaga megsemmisítésével fenyegeti? Nukleáris elrettentés helyett: alternatív biztonság vagy a biztonság alternatívái? A nyugati biztonságpolitika külső hitelessége és belső elfogadhatósága körül néhány nyugati országban különösen élesen fellángolt vita egyidejűleg az új alternatív biztonságpolitikák, illetve — jórészt a hagyományos biztonságpolitikai status quón belül kialakult — biztonságpolitikai alter-1 natívák szülője lett. Az egyik fő törekvés a nukleáris elrettentés dilemmájából való kikerülés volt. A nukleáris elrettentés rendszerével szemben előtérbe került a mindenkori ellenfél biztonságát is magában foglaló „közös biztonság” koncepciója. A „rugalmas válaszadás” doktrínájával szemben megjelent a defenzív átfegyvérkezés útján elérhető strukturális 31
