Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Dunay Pál: Marek Thee: A haditechnika, a katonai stratégiák és a fegyverkezési verseny
dított erre a célra, s ez az összeg 1984-ben hétszáz millióra, 1985- ben pedig másfél milliárdra emelkedett. A jelenlegi program a tervek szerint az ezredfordulón túl is folyik majd. A jelek azt mutatják, hogy a megfelelő technika teljes mértékben most sem áll rendelkezésre, de a nagyobb teljesítményű számítógépek és az irányított energiával kapcsolatos kutatások — a túlnyomóan szkeptikus vélemények ellenére — a korábbiaknál valamivel több sikert ígérnek. Ebben az esetben olyan katonai kutatási és fejlesztési programról van szó, amely előreláthatólag több mint fél évszázadot fog át, anélkül, hogy végső kifejlődése már belátható lenne. Nagyon gyakran több tudomány területén van szükség sikerek elérésére ahhoz, hogy a kis eredmények döntő, forradalmi változást hozzanak a haditechnikában. Az atombomba magában is hatalmas lépést jelentett, a döntő fordulathoz azonban még szükség volt a nagy hatósugarú bombázóknál megbízhatóbb hordozóeszközre, a rakétára is, mert csak ez eredményezte a megbízható célbajuttatást. Marek Thee igen szellemesen foglalja össze a fegyverzet-fejlesztési ciklusokkal kapcsolatos megállapításait. „Ha egyszer nekilátnak és sor kerül a kezdeti beruházásokra, akkor a kutatási és fejlesztési programok önálló életre kelnek. Szünet nélkül folynak, tekintet nélkül a külső politikai környezet változására, legyen szó akár a kormányzat, akár a fegyverzet- ellenőrzési tárgyalások mozgásáról.” (110. 1.) A program időtartamával kapcsolatban még két további körülményre érdemes rávilágítani. Mivel a fegyverek telepítésére csak átlagosan mintegy 15 évvel a kutatás megkezdését követően kerül sor, a kutatással kapcsolatos döntést akkor hozzák meg, amikor még nem ismert a rendszerbe állításkor érvényes katonai doktrína, továbbá az ellenfél akkori fegyverzete, katonai lehetőségei. Az előbbiekhez hasonlóan fontos az, hogy kik hajtják előre a fegyverkezési versenyt. A kérdésre Marek Thee meglehetősen differenciált választ ad, hiszen csak a legegyszerűbb feleletben lehet az államokat felelőssé tenni e vetélkedésért. Az országok között köztudottan jelentősek a különbségek; kisebbek és nagyobbak, békeszeretők és agresszívek egyaránt szereplői a nemzetközi életnek, a vezető atomhatalmak felelőssége pedig kiemelkedő. Ha azonban Marek Thee következetesen folytatja gondolat- menetét, amely szerint a verseny központi színtere a haditechnika, akkor a döntő kérdés a minőségi fegyverkezésben játszott szerep. A rendelkezésre álló információk alapján ebben egyértelmű az Egyesült Államok döntő felelőssége. Két pontosításra mégis szükség van. Egyrészt a Szovjetunió a minőséget gyakran mennyiséggel próbálja meg helyettesíteni, másrészt egy ízben a minőség terén is magához ragadta a kezdeményezést, amikor 1957. augusztusában elsőként hajtott végre kísérletet interkontinentális ballisztikus rakétával, majd októberben föld körüli pályára állította az első mesterséges holdat. Ezek a fejlemények minden kétséget kizáróan gyorsították a versenyt. Az Egyesült Államok katonai és politikai vezetésében kialakult az a pszichózis, hogy a rakétatechnika terén maradt el a Szovjetuniótól. Marek Thee szerint ez a magyarázata a kiterjedt amerikai ballisztikus rakéta- és műhold programoknak, sőt szerinte hosz- szabb távon az olyan fegyverfej- lesztéseknek is, mint a különböző 156
