Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Dunay Pál: Marek Thee: A haditechnika, a katonai stratégiák és a fegyverkezési verseny
célpontokra irányítható több robbanófejes rakéta (MIRV) és a nagy hatótávolságú robotrepülőgép. Az utóbbi megállapítást kissé túlzónak tekinthetjük, hiszen ezeknek jóval inkább volt célja az elvesztett fölény visszaszerzése, mint a lemaradás által okozott pszichózis leküzdése. További vizsgálatot igényel, hogy a nemzetközi szintéren egységesen megjelenő államokon belül ki, milyen csoportok ösztönzik a fegyverkezést. Amióta Eisenhower elnöki búcsúbeszédében 1961-ben először használta a „hadiipari komplexum” kifejezést, a sztereotip válasz erre hivatkozik. S noha senki nem vitatja ennek igazságát, szükség van további pontosításra. A szerző a hadiipari-bürokrata-műszaki komplexum kifejezést ajánlja, s felhívja a figyelmet arra, hogy a hadiiparon kívül jelentős érdekcsoportot képez a hivatásszerűen ezzel foglalkozó vagy egy-egy fegyverfejlesztési programban részt vevő tudósok és műszakiak csoportja. Helyzetük annyiban sajátos, hogy érdekeltségük a kutatáshoz és a fejlesztéshez fűződik, nem pedig az eszközök termeléséhez és rendszerbe állításához. A katonai bürokrácia pedig az állami politika részeként, a stratégia szempontjából közelíti meg a fegyverkezést. A komplexum maga sem teljesen egységes, hiszen belsőleg megosztja a forrásokért, a befolyásért és a személyes sikerért folyó küzdelem. Fölmerül a kérdés, hogy Ilyen érdekcsoportok csak a fejlett tőkés országokban, mindenekelőtt az Egyesült Államokban működnek-e, vagy jellemzik-e például a Szovjetuniót is. A szerző minden megjegyzés nélkül idézi David Hollowayt, aki a kérdésre a következő választ adja: „A Szovjetuniónak nincs hadiipari komplexuma, mert ő maga a hadiipari komplexum.” Ezzel az — önmagában véve is felületes — megállapítással aligha lehet egyetérteni. A szerző a katonai doktrínák és a fegyverkezési verseny kapcsolatáról elsősorban a rendelkezésre álló eszköztár és a nézetek változása közötti összefüggés vonatkozásában tesz értékes megállapításokat. Megjegyzi, hogy az elrettentés elmélete évezredes múltra tekinthet visz- sza, hiszen a rómaiak „ha békét akarsz, készülj a háborúra” jelszava is ennek megnyilvánulása volt. A nukleáris elrettentés az atombomba elkészítését és a fizikában ezt megelőzően végbement forradalmat igazolja, hiszen a fegyvert nem elrettentési céllal találták fel. Az elrettentés a bomba funkciójának utólagos igazolása. A doktrínák változása mögött mindig a technika fejlődése rejlik. Így amikor 1954 januárjában Dulles amerikai külügyminiszter meghirdette a tömeges megtorlás doktrínáját, ennek feltételét a következők teremtették meg: 1. Az amerikai nukleáris arzenál mennyiségi növekedése. Az Egyesült Államok 1945-ben 2, 1949-ben 250, 1953ban már 1 350 atomfegyverrel rendelkezett. 2. A nukleáris eszközök típusai diverzifikálódtak. A bomba mellett megjelent a rakéta robbanófej, az eszköz alkalmassá vált stratégiai feladatok mellett taktikai célok megvalósítására is. Ennek kapcsán 1953 végére nagy számban telepítettek amerikai taktikai nukleáris fegyvereket Európába. 3. A nukleáris eszközök hordozására alkalmas repülőgépek száma az 1950- es évek közepére 246-ra nőtt. Mivel a doktrína meghirdetésekor a Szovjetunió már rendelkezett atom- és hidrogénbombával, nyilvánvaló volt, hogy a nukleáris 157