Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)

1988 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Dunay Pál: Marek Thee: A haditechnika, a katonai stratégiák és a fegyverkezési verseny

szovjet katonai információk titkos­sága — a Szovjetunió és az Egye­sült Államok katonai programjai­nak hasonlóságát feltételezve a kö­vetkezőt állítja: . az Egyesült Államok és a Szovjetunió között katonai téren meglevő bizonyított kölcsönhatás és a hasonló fegyverrendszerek ki- fejlesztésének és telepítésének pár­huzamos jellege alapján a megje­lent tanulmányoknak megfelelően feltételezzük, hogy a (hadi)technika a Szovjetunióban hasonló irányban fejlődik.” (2. 1.) Véleményem szerint azonban a haditechnika „semlegessége” mö­gött nem rejthető el az eltérő stra­tégia. A megkülönböztetés azért nagyon fontos, mert Marek Thee szerint — bár a nukleáris fegyver­kezési versenyt emberek alakítják — a haditechnika a folyamat ön­állósult meghatározó eleme. Ügy tűnhet, ha a meghatározó tényező a két vezető hatalom esetében ilyen nagymértékben hasonló, ak­kor egész biztonságpolitikájuk sem különbözhet sokban egymástól. Szerencsére — mint ez a későbbi­ekből kitűnik — a helyzetet a szer­ző sem egyszerűsíti le ilyen mér­tékben. Még az előbbinél is inkább vitára csábító az a megállapítása, amely szerint ,„ .. míg fő figyelmünk meglehe­tősen naivan és rövidlátó módon a fegyverek számának — egy füg­gő változónak — a korlátozására irányult, addig a legfontosabb kér­dés nem a mennyiség,, hanem a haditechnika területén folyó ver­seny”. (2. 1.) Ebből vezeti le az eddigi nukleáris fegyverzetkorlátozási tárgyalások sikertelenségét, hiszen a felek „pla­fonok” segítségével behatárolták u- gyan a megengedett atomfegyverek számát, de a verseny tovább folyt újabb, a korábbiaknál korszerűbb eszközök kifejlesztéséért. Ez rész­ben feltétlenül igaz, a SALT-folya- mat például túlnyomóan a hadá­szati nukleáris fegyverek mennyi­ségi korlátozását célozta. Megfon­tolást érdemelt volna viszont az, hogy a felek megállapodásának ha­tárát az elérhető kompromisszum jelenti, vagyis minőségi korlátozás­ban minden bizonnyal azért nem tudtak megállapodni, mert ehhez legalább az egyik fél szándéka hi­ányzott. Ebből pedig következik, hogy a tárgyalásokon nem a felis­merés hiányzott a szemlélet meg­változtatásához, hanem az olyan politika, amely a biztonsági érde­kekkel összeegyeztethetőnek tekin­tette volna a nukleáris arzenál mi­nőségi korlátozását. Marek Thee megállapítása továbbá nem is telje­sen pontos, hiszen a SALT—II-ben a felek egy új interkontinentális ballisztikus rakétatípusra korlátoz­ták a fejlesztés megengedett mér­tékét, ami egyértelműen a minőség elé emelt gátat. Felvethető az a kérdés is, hogy néhány más megál­lapodás (például az atomsorompó- szerződés) a mennyiséget vagy a minőséget korlátozta-e? Hiszen amikor megakadályozta a katonai nukleáris technológia terjedését — véleményem szerint — ezzel a fegyverkezés minőségi gátját épí­tette ki. Összefoglalva: a kérdés differenciáltabb megítélést igényelt volna. A szerző számára az az alapvető kérdés, hogy mi, illetve ki hajtja előre a fegyverkezési versenyt. Az ezekre a kérdésekre adott válaszai tartalmazzák a legeredetibb gondo­latokat, s a legérdemesebbek a továbbgondolásra. A fegyverkezési versenyt több egymással összefüg­gő elmélettel szokták igazolni. Ezek szerint az okok a következők: 1. Birodalmak és nemzetek kö­153

Next

/
Thumbnails
Contents