Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 5. szám - MAGYARSÁG ÉS MAGYARORSZÁG-KÉP - Balogh Sándor: Erdély és a második világháború utáni békerendezés
utazhatik, akkor, testvéreim, nincs okunk rá, hogy lelkünk mélyén valahol még más vágyakat is támasszunk.”28 Petru Groza és kormánya az egyik vagy talán a legnagyobb politikai sikerként azt könyvelhette el — és joggal —, hogy „kivívta Észak-Erdély visszatérését”. Abban is egyetértés volt a koalíción belül, hogy 1945. március 13-a nem egyszerűen a román közigazgatás Észak-Erdélybe való újbóli bevonulásának az ünnepélyes pillanata, hanem az erdélyi kérdés végleges megoldásának a dátuma is. Ezzel összhangban a Groza-kormány álláspontját úgy lehetne röviden ebben a kérdésben — a több ízben elhangzott nyilatkozatok alapján — összefoglalni, hogy ez a kormány hajlandó volt a magyar nemzetiség problémáit orvosolni, a jogegyenlőséget biztosítani. Ellene volt a kitelepítésnek, a lakosságcserének és a területmegosztásnak is, vagyis az 1940 előtti status quo védelmezőjeként lépett fel.29 Petru Groza ezeknek a szempontoknak a jegyében már 1945 március 24- én kijelentette, hogy „most már semmi sem áll útjában a Magyarország és Románia között megteremtendő jószomszédi viszonynak”.30 Majd alig két hónappal később azt nyilatkozta, hogy a „romániai magyar nemzetiséget teljes nemzetiségi szabadság és egyenjogúság illeti meg”.31 Groza beszédeiben, nyilatkozataiban, sőt a bizalmas tanácskozásokon is gyakran emlegette a Románia és Magyarország közötti vámuniót és az államhatárok „légiesítésére” vonatkozó tervét mint külpolitikájának sarkalatos pontját. 1946. március 16-án a román miniszterelnök arról beszélt Nékám Sándor követségi tanácsosnak, a bukaresti magyar misszió vezetőjének, hogy neki valójában egyetlen jogcíme van Erdélyhez, az, hogy a magyar nemzetiségű lakosságot minden tekintetben teljesen egyenjo- gusította, és ezt a jövőben is megvédi, úgy, hogy a határok jelentősége magától meg fog szűnni.32 A szövetséges nagyhatalmak a fegyverszüneti szerződés aláírása után lényegében a Külügyminiszterek Tanácsának 1945. szeptember 11—október 2-i londoni értekezletén — a békeszerződések előkészítésével kapcsolatosan — érintették először részletesebben Magyarország jövendő határainak az ügyét. A tanácskozásokon Byrnes, az Egyesült Államok külügyminisztere vetette fel — mint lehetőséget — a magyar—román határ Magyarország javára történő módosítását azzal, hogy egyidejűleg kétoldalú előzetes tárgyalásokat ajánlott az érdekelt kormányoknak.33 Bevin brit és Bidault francia külügyminiszter támogatta a fenti javaslatokat.34 Ezzel szemben Molotov mind a területi módosítás, mind a kétoldalú magyar—román tárgyalások gondolatát elvetette.35 A Külügyminiszterek Tanácsa párizsi értekezletének (1946. április 25— július 12.) az volt az elsődleges rendeltetése, hogy megszövegezze a 188
